Gedeon napja van. | 2024.03.28

Olimpia 2024 - Mattheisen: a jó koncepció a siker egyik kulcsa

2016-11-08 08:50:34

Christopher Mattheisen, a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat egyik nagykövete szerint a játékok rendezési jogának elnyeréséhez fontos, hogy jó legyen a koncepció, a magyar fővárosé pedig ilyen.

    A Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója az M1 kedd reggeli műsorában beszélt erről, példaként hozva Barcelonát, amely 1992-ben úgy rendezett olimpiát, hogy előre meghatározta, az infrastrukturális és egyéb fejlesztések közül melyeket akarja hasznosítani a játékok után.
    "Számtalan direkt és indirekt módja van annak, hogy az olimpia megrendezése megtérülő vállalkozás legyen, s hogy a játékok hozadéka visszajöjjön" - nyilatkozta Mattheisen, s hozzátette: saját iparágában éppen Barcelonában rendeznek minden évben több ezer fős konferenciát, mert ott van ehhez megfelelő infrastruktúra.
    Az amerikai üzletembert hétfőn, nyolc másik ismert személyiséggel együtt mutatták be, mint a budapesti pályázat nagykövetét. A felkérésről Mattheisen azt mondta, a legfőbb feladatuk az, hogy azokban a körökben, amelyekben dolgoznak, népszerűsítsék a magyar pályázatot és rendezési szándékot.
    "Húsz-harminc éves távlatokban kell gondolkodni a megtérülést illetően, és közben azt sem szabad elfelejteni, hogy Budapest tökéletesen megfelel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020 elnevezésű reformprogramjának, amely a közepes méretű városok gazdaságos olimpiarendezését támogatja" - mondta Mattheisen, majd kiemelte: nincs szükség "gigaolimpiákra", ésszerűen, megfelelő méretben kell megrendezni az eseményt.
    Budapest mellett Los Angeles és Párizs verseng a 2024-es olimpia rendezési jogáért. A NOB jövő szeptemberben, Limában dönt a helyszínről.