Emma napja van. | 2024.04.19

 Obama az FBI igazgatóját bírálja 

2016-11-03 07:09:25

 Az amerikai elnök egy kampánygyűlésen az FBI igazgatóját bírálta, mert nyilvánosságra hozta a Hillary Clinton demokrata elnökjelölt elektronikus levelei miatti nyomozás újraindítását. 

    Barack Obama a NowThis internetes portálnak nyilatkozva név szerint nem említette ugyan, de szavaiból kitűnt, hogy James Comey FBI-igazgatóról beszélt. 
    A Fehér Ház, és maga Obama elnök eddig egyáltalán nem kommentálta az FBI múlt pénteken nyilvánosságra került döntését, mely szerint újraindíttatják a Clinton elektronikus levelei miatti nyomozást, és erről tájékoztattak kongresszusi politikusokat is. Az elnök azonban most éles szavakkal szólt az esetről, leszögezve: "Mi általában nem részinformációk alapján tevékenykedünk, nem kiszivárogtatásokra alapozva, hanem konkrét döntések alapján cselekszünk". Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy a legutóbbi alapos nyomozást követően az FBI, az igazságügyi minisztérium és a többször megismételt kongresszusi vizsgálatok következtetései szerint Hillary Clinton "követett el hibákat, de semmi olyat nem tett, amely vádemelést vont volna maga után". 
     Az elnök - miközben hangsúlyozta, hogy nem akar független intézmények munkájába beleszólni - ismét hitet tett Hillary Clinton mellett. "Bízom benne, ismerem őt, nem támogatnám, ha nem bíznék meg benne teljes egészében" - nyilatkozta Obama az internetes portálnak. Szavait az amerikai mértékadó sajtó átvette.