Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Linkin Park nyitja a jubileumi VOLT-ot

2016-11-02 15:06:22

 

A Linkin Park amerikai rockzenekar nyitja meg jövőre a 25. VOLT Fesztivált, 2017. június 27-én Sopronban. A koncert különlegessége, hogy az idén alakulásának 20. évfordulóját ünneplő zenekarnak ez lesz az első magyarországi fellépése.  

 

    Az 1996-ban Kaliforniában alakult együttes 2000-ben megjelent debütáló lemeze, a Hybrid Theory slágereivel, újszerű stílusával új szintre emelte a rock és a nu metal műfaját, köszönhetően az elektronikus és hip-hop elemeknek is - olvasható a fesztivál szervezőinek közleményében. 
    A Crawling című daluk 2002-ben nyerte el a Grammy-díjat, 2006-ban pedig a Jay-Z-vel közös Numb/Encore című szám is elnyerte a legrangosabb zenei elismerést. Ezenkívül pályafutása alatt a zenekar több mint 60 szakmai díjat zsebelt be. 
    A banda hetedik nagylemezét hatalmas várakozás övezi, a szervezők bíznak benne, hogy néhány új dalt a magyar közönségnek is eljátszanak majd a nyári fesztiválon.
    A VOLT jegyelővétele november 17-én délután indul országszerte, és 48 órán át kedvezményes áron lehet hozzájutni a Linkin Park napijegyhez is.