Gedeon napja van. | 2024.03.28

Feketelista.hu: 16 milliárd forint járulékot nem vallottak be az első fél évben

2016-10-12 12:19:14

 

Több mint 16 milliárd forint be nem vallott járulékot tárt fel az első fél évben az adóhatóság, míg tavaly egész évben volt 20 milliárd forint a feltárt járulékkülönbözet, így várható, hogy az idei összeg a tavalyit is meghaladja - tájékoztatott a feketelista.hu gazdasági adatbázis szerdán a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva. 

 

    A közlemény szerint az idén ellenőrzésenként átlagosan 823 ezer forint adókülönbözetet állapítottak meg, kétszer akkorát, mint a múlt év azonos időszakában. 
    Az adóellenőrök tapasztalatai szerint a vendéglátás, az építőipar és a mezőgazdaság cégeinél "felejtik" el leggyakrabban bejelenteni az alkalmazottat. Az adóhatóság emellett fokozott figyelmet fordít a munkaerő-kölcsönző cégekre, jellemzően a takarító, karbantartó és vagyonvédelmi vállalkozásokra is. 
    A foglalkoztatásra irányuló, célzott ellenőrzések során az adóhatóság 2012 és 2016 első féléve között vizsgált esetek 42 százalékában, 21 393 cégnél tárt fel szabálytalanságot - összegzi a feketelista.hu. 
    Az adóhatóság nyilvánosságra hozott listája szerint az elmúlt öt évben összesen 6303 cég került fel azok közé, akik többször elmulasztották alkalmazottjaik bejelentését. A feketelista.hu megyék és városok szerinti kimutatása szerint a legtöbb feketén foglalkoztatót, 790-et ugyan Pest megyében leplezték le, ám a megye gazdasági súlyát figyelembe véve nem tartozik a "legfertőzöttebb" régiók közé. Annál inkább Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol 357 cég ismételten "elfelejtette" bejelenteni az alkalmazottat - írták.