Emma napja van. | 2024.04.19

Román kormányfő: a pártpolitikának el kell tűnnie az iskolákból

2016-10-12 09:58:39

 

Az oktatásnak szüksége van a politika támogatására, de a pártpolitikának el kell tűnnie az iskolákból - hangsúlyozta Dacian Ciolos román miniszterelnök szerdán a kormányülésen azzal összefüggésben, hogy megkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsga.

 

    Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) heves ellenkezését váltotta ki, hogy a szakértői kormány magára vállalta az évek óta halogatott versenyvizsga megszervezését.
    Ecaterina Andronescu szenátor, volt oktatási miniszter egy elfogadás előtt álló törvénymódosításba is megpróbálta belefoglalni, hogy az iskolaigazgatói versenyvizsgákat csak a nyári szünet idején szabad megszervezni, de ezt nem sikerült idejében elfogadtatnia, a szakértői kabinet pedig - amelynek mandátuma decemberben lejár - nem volt hajlandó utódjára bízni a feladatot.
    Ciolos a szerdai kormányülés elején rámutatott: utoljára 2008-ben töltötték be versenyvizsgával az iskolaigazgatói állásokat, most már minden iskola élén ideiglenesen kinevezett vezetők állnak, a kinevezések és leváltások pedig politikai alapon történtek. Az iskoláknak szakmai alapon kiválasztott vezetőkre van szükségük - jelentette ki a kormányfő.
    Országszerte 6500 iskolaigazgatói tisztségre írtak ki versenyvizsgát, ezekre 6700 tanár pályázik, a meghirdetett 2500 aligazgatói tisztségre 2300-an jelentkeztek. A megyei tanfelügyelőségeken megszervezett vizsga első írásbeli rácstesztje a jelentkezők menedzseri képességeit hivatott felmérni, amelyet két tanú előtt helyben kijavítanak. Akik legalább 35 pontot elérnek a megszerezhető 50-ből, azok egy interjú során mutathatják be menedzsmenttervüket a vizsgáztató bizottságnak.
    A kisebbségi tannyelvű iskolákban csak olyanok pályázhattak az igazgatói állásra, akik iratokkal igazolják, hogy ismerik az illető nyelvet, és rendelkeznek annak a szervezetnek az ajánlólevelével, amely az illető kisebbséget a parlamentben képviseli. A magyar kisebbség esetében az RMDSZ ajánlólevelére van szükség.
    A vegyes tannyelvű iskolákban a vezetők legalább egyikének ismernie kell a kisebbségi nyelvet. A romániai Diszkriminációellenes Tanács szeptemberben elmarasztalta a Maros megyei tanfelügyelőséget, amiért az a vezetői állások betöltését szabályozó határozatában hátrányosan megkülönböztette az iskolaigazgatói tisztségre pályázó kisebbségi jelentkezőket, és a vegyes iskolák több mint háromnegyedében csak az aligazgatói állásra akarta a magyar jelentkezők pályázatait befogadni.