Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: erősíteni kell a gyermekvédelmet

2016-10-12 08:50:15

 

A gyermekvédelmi törvények módosítását kezdeményezi a Fidesz annak érdekében, hogy az intézményrendszer szabályainak szigorításával megelőzhetők legyenek a gyöngyösihez, a recskihez vagy az agárdihoz hasonló, gyermekhalálokhoz vezető esetek. 

 

    Selmeczi Gabriella, a nagyobbik kormánypárt emberi erőforrások kabinetjének vezetője és Horváth László fideszes országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón mutatták be közös javaslatukat. 
    Ebben a többi közt a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak hatékonyabb együttműködését kezdeményezik. 
    A tervezet szerint a jövőben az intézményeknek együtt kell kezelniük a testvérek ügyeit, súlyos veszélyeztetettségként értékelnék, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól, és azt is tiltanák, hogy lemondhassanak a védőnői, orvosi ellátásról, emellett kötelezővé tennék a megjelenést a szűrővizsgálatokon.