Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: egyre több muszlim nő vesz részt terrorakciókban - FRISSÍTETT (új: kutató)

2016-10-12 07:21:36

 Tamási Erzsébet kriminológus szerint egyre több muszlim nő vesz részt terrorakciókban, és a nők "nagyon jó fegyvernek számítanak". Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója ugyanakkor arról beszélt: a nők a történelem során általában háttérszerepet kaptak a dzsihádban.

    Tamási Erzsébet az M1 aktuális csatorna keddi műsorában azt mondta: 2002-ig muszlim nő nem vett részt terrorcselekményben, azóta azonban egyre többen vállalnak közülük ilyen szerepet.
    Úgy fogalmazott, hogy a nők nagyon jó fegyvernek számítanak, mert nem gondolják róluk, hogy terroristák lennének.
    Tamási Erzsébet közölte: míg az összes bűnelkövető tíz-húsz százaléka nő, addig a terrorcselekmények végrehajtói között ennél magasabb, harminc-negyven százalékos az arányuk. Olyan terrorista csoportok is működtek már, amelyek kizárólag nőkből álltak - tette hozzá.
    Kitért arra is: a terrorcselekmények elkövetésében a nők hatékonyabbak, mint a férfiak. A szakértő által idézett statisztika szerint egy magányos férfi merénylete átlagosan 5,3 áldozatot követel, míg egy nőé 8,3-at.
    A Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója szintén az M1-en közölte: a nőknek sincs megtiltva az iszlám vallás szerint, hogy részt vegyenek a dzsihádban, azonban ők a történelem során általában nem erőszakkal vívták a "szent háborút", hanem háttérmunkát végeztek.
    Incze Nikoletta azt mondta, a nők főként a gyermekek megszülésével és nevelésével támogatták a dzsihádot, ezenkívül egyebek mellett elsősegélyt nyújtottak a katonáknak.
    Ugyanakkor hozzátette: olyan is előfordult a történelemben, hogy a nők kifejezetten harcoltak. Manapság az Iszlám Állam szintén alkalmaz női terroristákat, öngyilkos merénylőket - közölte.