Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kivételes eljárásban módosíthatják az adózás rendjéről szóló törvényt

2016-10-11 06:24:58

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban módosíthatja az adózás rendjéről szóló törvényt, majd változtathatnak egy korábban már elfogadott, de az államfő által megfontolásra visszaküldött javaslatot, továbbá szavazhatnak az Állami Számvevőszék és az ombudsman tavalyi tevékenységéről szóló beszámolókról.

    Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az adózás rendjéről szóló törvénymódosítás összevont vitáját bonyolítják le. A nemzetgazdasági miniszter javaslata kimondja, hogy az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozik. A javaslatot elfogadásáról 13 óra után szavaz a Ház.
    A képviselők előbb újratárgyalhatják, majd a köztársasági elnök fenntartásait megfontolva módosított formában ismét elfogadhatják a kárpótlás során visszamaradt termőföldek értékesítését célzó törvénymódosító javaslatot, amelyet a köztársasági elnök június 7-én küldött vissza a parlamentnek. Áder János azt tartotta aggályosnak, hogy az állam a földalapok kijelölésének elmaradása esetén feltétel nélkül, ingyen szerezhetne tulajdont a szövetkezeti használatban álló termőföldeken. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága legutóbbi ülésén olyan változtatást kezdeményezett, amelynek értelmében a jogszabály nem tartalmazná az állami tulajdonszerzést.
    Az Állami Számvevőszék, valamint az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi beszámolói mellett szavazás várható arról a határozati javaslatról is, amely úgy foglalna állást az EU és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás ügyében, hogy a végleges ratifikálásáról szóló döntés meghozataláig ne alkalmazzák ideiglenes jelleggel az egyezmény (CETA) tagállami hatáskörbe tartozó rendelkezéseit.
    A határozathozatalokat követően kezdődhet vita fideszes képviselők azon javaslatáról, amely létrehozná az egyetemi kórházakat, továbbá a Miniszterelnökséget vezető miniszter e-cigarettát is a dohánytörvény hatálya alá vonó indítványáról.