Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: az Iszlám Állam számára meghatározó tényező a területcsökkenés

2016-10-10 07:44:20

 

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatója szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet számára meghatározó fontosságú a terület, így a területveszteség kérdése is.

 

    N. Rózsa Erzsébet az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában kifejtette: az Iszlám Állam az első olyan nemzetközi terrorszervezet, amelynek saját területe van. Ez komoly szerepet játszik a finanszírozásban, hiszen az ott élők megsarcolhatók, a területen stratégiai útvonalak, olajkutak, olajfinomítók vannak. Sőt kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az ókor óta ez jelentős mezőgazdasági terület is, így abból is lehetnek bevételeik.
    Az IHS Markit nevű gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni konfliktusfigyelő részlegének (IHS Conflict Monitor) vasárnap ismertetett tanulmánya szerint az Iszlám Állam 2015-ben az általa Szíriában és Irakban meghódított térség 14 százalékáról szorult ki, és az idén eddig további 16 százaléknyi területet veszített.
    N. Rózsa Erzsébet szerint a területveszteség nyomán a terrorszervezet bevételei is csökkenek, így tagjainak juttatásai is. Mindez a kutató szerint oda vezethet, hogy a magszervezet visszaszorul, akár el is tűnik. Ettől azonban maga a hálózat tovább élhet - hangsúlyozta, megjegyezve: az Iszlám Államnak kiterjedt hálózata van, világszerte csatlakoztak hozzájuk olyan szervezetek is, amelyek korábban az Al-Kaidához tartozónak mondták magukat.
    Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a terrorszervezet az interneten eléri a radikalizálható tömegeket, például a gyökeret vesztett, céltalan - nem csak muszlim bevándorló családból származó - fiatalokat. N. Rózsa Erzsébet kiemelte azt is, hogy az Iszlám Állam amiatt is veszélyes, mert "nagy az adaptációs képessége", jól alkalmazkodik a körülményekhez. Így, ha a magszervezetük megsemmisül is, vélhetően azt kérik majd tagjaiktól, ott kövessenek el terrorcselekményt, ahol élnek - tette hozzá a szakértő.