Gedeon napja van. | 2024.03.28

A foglalkoztatás és a gazdaság segítésére szövetkeztek

2016-10-05 06:25:21

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, az önkormányzat hivatala és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében címmel, a Széchenyi 2020 keretében 2,3 milliárd forintos képzési- és foglalkoztatási programot indított. A projektismertető rendezvényt kedden délután tartották a Megyeházán.

„Örömteli tény, hogy az elmúlt évek szívós munkájának eredményeként és a kedvező nemzetközi hatásoknak köszönhetően folyamatosan javul Magyarország és benne megyénk foglalkoztatási helyzete is” – vont mérleget megnyitó beszédében Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, ami a KSH adataival is alátámasztott. Az idei első félévben megyénkben 2,8 százalékkal több munkavállalót foglalkoztattak az első félévben, mint az előző év hasonló időszakában. Eljutottunk arra a szintre, hogy bizonyos szakmákban – mint például ács lakatos, kőműves – már munkaerőhiányról beszélhetünk, amely veszélyezteti a cégek termelékenységét, versenyképességét. Ugyanakkor csökkenő mértékű, de még az országos átlagot meghaladó munkanélküliséggel kell szembenéznünk. A most induló program egyfajta válasz a problémákra.

 1606_0_680.jpg

Balról: Pongrácz László, Magyar Államkincstár megyei vezetője, Demeter Ervin, Török Dezső, dr. Kovács János, megyei főjegyző

Magyarország Kormánya fontosnak tekinti az emberi-erőforrás fejlesztést, a foglalkoztatás ösztönzést és a társadalmi együttműködések támogatását. A TOP keretében erre forrást biztosított, a három együttműködő partner 2,3 milliárd forintot nyert el. A projekt a Széchenyi 2020 keretében valósul meg, futamideje 5 év.

 1606_1_680.jpg

 Török Dezső emlékeztetett, hogy a szerencséért, előrelépésért meg kell dolgozni

Demeter Ervin, megyei kormánymegbízott egy sajtós kérdésével indított, mondván, a megyében majd mindenki talál munkát, aki dolgozni akar, akkor mi szükség van erre a programra? Amire a válasz: a közfoglalkoztatás köréből kilépve, piaci viszonyok közt is megtalálják helyüket, munkájukat. Tisztességes fizetésért. Demeter Ervin emlékeztetett arra, hogy Magyarország elkötelezte magát a gazdaságfejlesztés, élénkítés mellett. Ennek érdekében a 2014-20 közt rendelkezésre álló uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. A TOP ezen belül is egy kiemelt lehetőség.

Külön kiemelte, hogy a kereslethez igazítják a képzést, vagyis a gazdasági szereplők, a cégek mondják meg, hogy milyen munkaerőre van szükségük.

 1606_2_680.jpg

Demeter Ervin szólt a megyénket érintő három szintű paktumrendszerről

Kitért rá, hogy három szintű paktumrendszert alakítanak ki ennek érdekében. Ezek a következők: Miskolc városa, megyei szint és a helyi szint (utóbbi keretében 11 helyi paktumot kötnek). A három szintre összesen 10,7 milliárd forint áll rendelkezésre és 10 ezer állástalan vagy közmunkás számára jelent lehetőséget.”A szerencse annak a vállára száll, ahol jól meg van alapozva” – zárta beszédét a kormánymegbízott.

 1606_4_680.jpg

Dr. Barkóczi István (jobbra), kamarai vezető,  üzletember és  Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere is hozzá szólt

Ezt követően Szombatiné dr. Sebők Emese, megyei aljegyző részletesen ismertette a projektet. Emlékeztetett rá, hogy Európában bevett szokás a foglalkoztatási paktum, s ezt a jó gyakorlatot szeretnék megyénkben is folytatni. Bemutatta a résztvevőket, a projekt paramétereit. A megyei foglalkoztatási paktum keretében - a fejlesztés eredményeként - a munkaerő-piaci programokban résztvevők száma a tervek szerint 1.500 fő; álláshoz jutók száma 492 fő; az álláshoz jutók közül a támogatás után hat hónappal állással rendelkezők száma: 320 fő.

Az előadást követően kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a rendezvény a projekt konzorciumi tagjai és az együttműködő partnerek részvételével. A projektbemutató Török Dezső zárszavával ért véget.