Auguszta napja van. | 2024.03.29

Ujhelyi: az Európai Parlament elfogadta az Európa turisztikai fővárosa projektjavaslatot

2016-09-29 08:41:39

 Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament költségvetési bizottsága az Európa turisztikai fővárosa kísérleti programjavaslatot - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

    Ujhelyi István tájékoztatása szerint a Renaud Muselier francia néppárti képviselővel közösen benyújtott projektjavaslat a turisztikai szektorban rejlő lehetőségeket aknázza ki, illetve fejleszti az európai turizmust.
    A javaslat szerint az Európa turisztikai fővárosa címet minden évben legfeljebb három uniós tagállami város, illetve régió kaphatná meg a szakmai szervezetek, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága döntése értelmében. Az EP pénzügyi szakbizottságának legutóbbi ülésén megszavazták, hogy a 2017-ben megvalósítandó programok között ez is szerepeljen, költségvetésként pedig 2,5 millió eurós, több mint 750 millió forintos támogatást rendeltek hozzá.
    Az Európai Parlament plenáris ülésének formális jóváhagyása után határozzák meg a pontos feltételrendszert, amely alapján a címet odaítélik majd a pályázó településeknek, illetve régióknak - tájékoztatott a képviselő.
    Ujhelyi István hangsúlyozta, a döntés fontos a turisztikai szektor és a regionális együttműködésben gondolkodó európai városok, így a programban várhatóan résztvevő magyar települések és turisztikai vállalkozások számára is.
    Kifejtette: a turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, amely közel huszonötmillió embernek ad megélhetést és közel 350 milliárd euró éves bevételt teremt. Tavaly több mint 455 millió turista érkezett az Európai Unióba, számuk az elmúlt időszak krízisei nyomán sem csökkent jelentős mértékben. A válságok, így többek között a terrorfenyegetettség azonban felerősíti a stratégiai gondolkodás és a turizmus összehangolt fejlesztésének szükségességét - fogalmazott.
    A szocialista EP-képviselő hozzátette: a cím elnyeréséhez egyebek mellett egyedi turisztikai programot kell létrehoznia majd a pályázó városoknak, illetve régióknak. Alapvető fontosságú, hogy a címet elnyerő települések egyedi innováción alapuló turisztikai eredményt mutassanak fel - tette hozzá.