Auguszta napja van. | 2024.03.29

NGM: több mint hárommilliárd forint jut a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására

2016-09-21 08:44:34

 

Több mint hárommilliárd forintot szán a kormány a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-vel.

 

    Berczik Ábel azt írta: miután jelentős érdeklődés övezte az idei konyhafejlesztési pályázatot, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megemelte az eredetileg egymilliárdos keretösszeget, és több mint hárommilliárd forint költségvetési támogatás odaítéléséről döntött.
    A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a forrásból idén százharminc önkormányzatnál kezdhetik meg a gyermekétkeztetés feltételeinek javítását.
    A múlt év után idén második alkalommal hirdetett pályázatot a nemzetgazdasági miniszter - a belügyminiszterrel és az emberi erőforrások miniszterével egyetértésben - azon önkormányzatoknak, amelyek a tulajdonukban és fenntartásukban működő, óvodai gyermekétkeztetést szolgáló főzőkonyhát, befejező konyhát, melegítő-tálaló konyhát és kapcsolódó kiszolgáló létesítményt szeretnék bővíteni, fejleszteni, vagy akár új létesítményt akarnak kialakítani.
    Mindez kiemelt fontosságú a 2015-től bevezetett, hároméves kortól kötelező óvodáztatáshoz, az ingyenes óvodai étkeztetés bővítéséhez, valamint a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetési lehetőségének megteremtéséhez - hangsúlyozta Berczik Ábel.
    A támogatásnak köszönhetően elsősorban olyan infrastrukturális fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek lehetővé teszik az élelmiszerbiztonsági szabályok, a szükséges higiéniai körülmények, valamint a környezetvédelmi szempontok betartását.
    Ennél is sokkal fontosabb, hogy nap mint nap friss alapanyagokból készült, megfelelő technikával előállított ételek kerüljenek a gyermekek tányérjára az egészséges táplálkozás biztosítása jegyében, ami kiemelten fontos a fejlődő szervezet szempontjából - írta Berczik Ábel.
    Hozzátette: ez teljesen összhangban áll a kormány szakpolitikai célkitűzéseivel, hiszen azon túl, hogy idén 71,7 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatellátását, további forrásokat biztosít a szükséges infrastrukturális beruházásokra.
    A kedvezményezett százharminc önkormányzatnak nagy előrelépést jelent a szétosztandó 3,2 milliárd forint, mivel önerőből csak nehezen tudnák megvalósítani a fejlesztéseket, főleg azok a települések, amelyek alacsonyabb saját költségvetéssel rendelkeznek. 
    A kormány kezdeményezése tehát valós segítséget jelent, a pályázat pedig jövőre is folytatódik - emelte ki a helyettes államtitkár.