Andrea napja van. | 2024.04.18

Észak-kínai nőstény leopárd érkezett a debreceni állatkertbe

2016-09-15 13:41:00

 Észak-kínai nőstény leopárd érkezett a debreceni állatkertbe, ahol csütörtökön összeengedték az állatot új párjával. 

    Az észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) az élőhelyvesztés, az illegális kereskedelem és a vadászat miatt a kipusztulás szélére sodródott - mondta Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: természetes élőhelyén 500 alá csökkent az egyedszáma, az európai állomány pedig mindössze 39 egyedből áll. 
    A debreceni park, egyedüliként a magyar állatkertek közül évek óta hozzájárul a faj fennmaradásához, hiszen az Európai Fajmegmentő Program (EPP) keretében az elmúlt 13 évben 4 utód is a város állatkertjében született - tette hozzá. 
    A fiatal, Májuska névre keresztelt négyéves nőstény a berlini állatkertből érkezett augusztus végén, és az ilyenkor szokásos protokoll szerint most jött el az ideje, hogy összeengedjék párjával, Szépfiúval. 
    A két állat első találkozása nem volt látványos, hiszen a kamerák és a fényképezőgépek helyett mindketten a belső kifutót választották, egyikőjük sem akart onnan kijönni, sőt leginkább saját kifutójukban várakoztak. Nagy Gergely Sándor ennek ellenére reméli, hogy az ismerkedés zökkenőmentes lesz, a két állat elfogadja egymást.
    "Ez egy lassú folyamat, hiszen a leopárdok a természetes élőhelyükön magányosak, csak a párzási időszakban keresik egymás társaságát. Szépfiú előző párja könnyen alkalmazkodott a kifutóhoz, bízunk benne, hogy Májuska is alkalmas lesz a párkapcsolatra" - fogalmazott az ügyvezető, aki hozzátette: amennyiben Szépfiú és Májuska hajlandó a közös együttélésre, akkor az ország egyedüli tenyészpárjaként segíthetik az észak-kínai leopárdok fennmaradását.