Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egy felmérés szerint a települések fele nem ellenőrzi az idegenforgalmi adót bevallókat 

2016-09-07 13:43:12

 Az idegenforgalmi adót (ifa) beszedő mintegy 830 magyarországi település csaknem fele nem ellenőrzi megfelelően az adófizetést,  így nagyon magas - átlagosan 23 százalék - a "láthatatlan" vendégéjszakák becsült aránya  - mondta Almádi Krisztina, a településmarketinggel foglalkozó EMKA Tanácsadó Kft. szakmai igazgatója az MTI-nek aztkövetően, hogy országos szakmai tájékoztatási fórumot indítottak az eredményekről.

    Elmondta: idén nyáron a Jegyzők Országos Szövetségével közös kutatást készítettek az ifa-szabályozásról és a hatékony adóbeszedésről. Felidézte, hogy a jövő évtől az ifa-bevételek minden forintja után korábban járó 1,55 forintos állami támogatás 1 forintra csökken. Ez a turisztikai szempontból  jelentős települések számára olyan bevételkiesést jelent, melynek következtében eddig ingyenes szolgáltatások válhatnak fizetőssé - tette hozzá.
    Az ifa szabályozása a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik, és változatos képet mutat mind az adóval kapcsolatos adminisztráció, mind a behajtás, és az ellenőrzés  módja. Sokszor - a rengeteg adóbehajtásra fordított erőfeszítés ellenére is - csak a töredéke folyik be annak az összegnek, amelyet a tényleges vendégéjszakák száma generálhatna egy-egy településen. A települések emiatt további kiegészítéstől vagy pályázati lehetőségtől esnek el - mutatott rá.
    Almádi Krisztina elmondta, a kutatási eredményekről minden megyében szakmai fórumot tartanak szeptember-októberben, hogy jó gyakorlatokat dolgozzanak ki, amellyel a települések hatékonyabbak lehetnek az adóbeszedésben és az ifa-bevételek növelésében. A fórum a Zala megyei Gyenesdiásról indult a héten. 
    A 3173 magyarországi település közül 826 önkormányzat vezette be az idegenforgalmi adót, közülük az idei két hónapig tartó online kutatásban közel négyszázan vettek részt, ami 47 százalékos válaszadási aránynak felel meg. A felmérésben minden megyéből és a hét ifa-bevételi kategória mindegyikébőöl szerepelnek települések.