Gedeon napja van. | 2024.03.28

 Maradnak a vezetők a Thália, a Madách és az Újszínház élén

2016-08-31 13:05:15

 Az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat szerdán a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.

    A színházi vezetőkről zárt ülésen döntöttek a fővárosi képviselők.
    A Madách Színház igazgatói posztjára Szirtes Tamás egyedül pályázott. A Thália Színház vezetői tisztségére kettő, az Újszínházéra pedig tizenkettő pályázat érkezett. Az Újszínház esetében az illetékes bizottság négy pályázót - Bodó Viktort, Dörner Györgyöt, Hargitai Ivánt és Radó Denise-t - terjesztett a közgyűlés elé, amely végül az eddigi vezetőnek szavazott bizalmat.
    Mindhárom megbízatás öt évre szól: a Thália Színház igazgatója 2017. március 1-től, a Madách és az Újszínház vezetője pedig 2017. február 1-től töltheti be a posztot.
    Kálomista Gábor, a Thália Színház eddigi menedzser-igazgatója az MTI-nek nyilatkozva a döntés után köszönetet mondott a Fővárosi Közgyűlésnek és Tarlós István főpolgármesternek az évek óta tartó támogatásért, mert e nélkül a posztot nem tudta volna elnyerni. 
    Úgy vélte, az eddigi négy és fél év, amióta a Tháliát Bereményi Géza ügyvezető igazgatóval vezetik, jó irány, "hiszen rengetegen pártoltak át a Tháliához, sok nézőnk lett, sok olyan darabot tudtunk bemutatni, amely nagyon népszerű. Tehát ezen az irányon változtatni nem fogunk, ezen az úton haladunk tovább, amelyet elkezdtünk". 
     Emlékeztetett arra, hogy teljesen új alapokra helyezett, új struktúrában működő színházat hoztak létre. A Thália elindult egy olyan úton, amely a közönség és a tulajdonosok visszaigazolása szerint is jó - mondta, utalva arra hogy a Thália január 1. óta társulati színházként működik.
    Kálomista Gábor közlése szerint az eddigi ügyvezető igazgató, Bereményi Géza művészeti főtanácsadóként dolgozik tovább. A mostani vezetés tagjai közül Csányi Sándor művészeti vezetőként, Hamvai Kornél irodalmi vezetőként, Csécs Tamás gazdasági igazgatóként továbbra is marad a posztján - tette hozzá. 
    Közlése szerint minimális változásokon fog átesni a társulat, amelynek magja már kialakult. Nagy terveik között beszélt a Mikroszínpad átépítéséről, amely a következő ciklus fontos feladata lesz.