Andrea napja van. | 2024.04.18

Fidesz: a szocialisták leépítették a szakképzést

2016-08-29 18:08:00

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt nem becsülték meg a szakmunkásokat, leépítették a szakképzést, és ezzel megduplázták a fiatalok munkanélküliségét.

    A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatáspolitikusa, parlamenti képviselője sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta, a kormány "lebutított" szakképzési rendszere miatt növekszik folyamatosan a magyarországi munkaerőhiány.
    A Fidesz reagálásban azt írta, a polgári kormányzás óta kevesebb, mint felére csökkent a fiatalok munkanélkülisége, és további lépéseket tesznek a fiatalok foglalkoztatásának növeléséért.
    Kifejtették, hogy a szakképzés mostantól a munkaerőpiaci igényekhez igazodik, erősödik a gyakorlati képzés, támogatást kapnak a hiányszakmákat tanulók, még több fiatal vehet részt duális képzésben és a szakképzést összehangolják a felsőoktatással is. Emellett az állam ezentúl már két szakképesítés ingyenes megszerzését teszi lehetővé az iskolai rendszerű szakképzésben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány