Emma napja van. | 2024.04.19

A Budaörsi úti benzinkútrablás gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség

2016-08-25 07:55:22

 

Indítványt tett az ügyészség annak a két férfinak az előzetes letartóztatására, aki a gyanú szerint a múlt héten fegyveresen rabolt ki egy budapesti benzinkutat - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. 

 

    A nyomozás eddigi adatai szerint a 34 éves és a 18 éves férfi augusztus 16-án hajnalban megjelent a XI. kerületi, Budaörsi úti benzinkútnál, ahol egyikük egy fegyver utánzatával, társa pedig egy késsel megfenyegette az alkalmazottakat. Az egyik elkövető átugrott a pulton, kivette a kasszából a pénzt, majd mindketten elmenekültek a helyszínről. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz. 
    Ibolya Tibor közleményében megjegyezte: a két gyanúsított előzetes letartóztatását a Budapesti XI. és XXII. kerületi ügyészség fegyveresen elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indítványozta. 
    Az ügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény megalapozott gyanúja mellett mindkét férfi esetében fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, ezért a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt.