Emma napja van. | 2024.04.19

Amir Naderi iráni filmrendező életműdíjat kap a Velencei Filmfesztiválon

2016-08-19 17:53:00

 

A kortárs iráni filmművészet kiemelkedő alkotóját, Amir Naderi filmrendezőt életműdíjjal tüntetik ki a 73. Velencei Filmfesztiválon.

 

    A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a Tangsír, a Davandeh és a Víz, szél, föld rendezője, akinek már több alkotását vetítették Velencében, ezúttal Monte című filmjével érkezik a fesztiválra. A produkciót versenyen kívül mutatják be a Lidón szeptember 5-én. Az Olaszországban forgatott film 1350-ben játszódik, főhőse egy falusi férfi, aki mindent elkövet, hogy némi fényt vigyen a falujában uralkodó sötétségbe.
    "Amir Naderi úttörője volt a hetvenes-nyolcvanas években születő új iráni filmművészetnek, számos mesterműve jelölte ki helyét a filmtörténetben. Miután 1988-ban New Yorkba költözött, az után is hű maradt önmagához, a rá jellemző útkereső stílushoz, amely nem csatlakozik trendekhez és nem választja a könnyebbik utat" - méltatta Alberto Barbera, a fesztivál igazgatója.
    A Monte utolsó félórája Naderi opuszának szintézisét nyújtja, a túlélésért vívott küzdelem, az emberi létet elviselhetetlenné tévő megalázások és csapások metaforája - mondta el az igazgató, hozzátéve, hogy a tehetséges, eredeti filmes nagyszerű, korlátokat nem ismerő munkásságát ismerik el a Jaeger-LeCoultre-díjjal.
    A Velencei Filmfesztivált augusztus 31. és szeptember 10. között rendezik meg.