Csongor napja van. | 2024.04.16

Fidesz: a Jobbik nem támogatott több, a családokat segítő intézkedést

2016-08-16 20:01:51

A Fidesz-frakció szerint bár a Jobbik a gyermekes családok megsegítéséről beszél, nem támogatott több, a családokat segítő intézkedést, és "a baloldallal együtt" nem szavazta meg a költségvetést sem, amely jelentős többlettámogatásokat biztosít a családoknak és az oktatásnak.

    A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a nap folyamán sajtótájékoztatón azt mondta: pártja újra benyújtja javaslatát a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának csökkentésére az Országgyűlésnek, ezzel a családok terheinek könnyítését kívánja elérni az iskolakezdés idején is. Az ellenzéki politikus szerint miközben az emberek egyre többet kénytelenek költeni az iskolakezdésre, a kormány egyre kevesebbet költ az oktatásra.
    A Fidesz-frakció közleményében hangsúlyozta: "a polgári kormány számára első a gyermek"; 2010 óta több pénz jut a gyermekekre, a gyermekes családok megélhetésére, és a tanévkezdésben is segítik a szülőket. Közölték: a kormány felmenő rendszerben bevezette az ingyenes tankönyvellátást, az új tanévben már a diákok több mint kétharmada ingyen kapja tankönyveit, és tovább csökken a könyvek ára is.
    Kiemelték: több jut a gyermekek óvodai, iskolai étkeztetésére is, mert a rendszerváltás óta a legnagyobb összeget, 74 milliárdot biztosítanak erre a 2017-es költségvetésben. Emellett minden évközi szünetre kiterjesztették a szünidei étkeztetést, így a rászoruló gyerekek nemcsak nyáron, hanem tavasszal, ősszel és télen is ingyenesen ehetnek.
    Több jut a gyermekek otthoni étkeztetésére is, mert a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentésével "átlagosan 35-40 ezer forinttal több marad a családok zsebében" - olvasható a Fidesz-frakció közleményében.
    Kitértek arra is, hogy a lakásáfa csökkentése és az otthonteremtési program ugyancsak a gyermekes családokat segíti.
    Ezeken túl 30 ezer forintra emelkedik a kétgyermekes családok adókedvezménye, és a legalacsonyabb jövedelmű 120 ezer családnak továbbra is "gyakorlatilag a zsebében marad a bruttó fizetése" - írták. Hangsúlyozták: a gyermekek nevelésének támogatására csak a családi adókedvezményen és a családi pótlékon keresztül összesen 600 milliárd forintot fordít a kormány.