Gedeon napja van. | 2024.03.28

A VOSZ támogatja a járulékcsökkentési elképzeléseket

2016-08-15 12:22:51
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát - közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel. A VOSZ a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúra reagált, amelyben Varga Mihály beszélt arról is, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy részére a járulékcsökkentés nyújthatna megoldást, a tárca vizsgálja, mikor és milyen mértékben lehetne mérsékelni a járulékokat. Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a közleményben kiemelte: a vállalkozók folyamatosan súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, ezért támogatják a nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát. A VOSZ hangsúlyozta: a vállalkozók maguk is mindent megtesznek azért, hogy elviselhetővé tegyék a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, de a legfontosabb a közép-európai viszonylatban is versenyképes bérezés, a nettó bérfejlesztés. A vállalkozók többsége ezt nem tudja saját erőből megvalósítani, így mindenképpen a jogalkotók hathatós segítségére van szükség. A VOSZ szeretné, ha munkaadói érdekvédelmi szervezetként lehetősége lenne a szakmai előkészítő egyeztetéseken részt venni - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.