Auguszta napja van. | 2024.03.29

OTP: 71,935 milliárd forint adózott nyereség a második negyedévben

2016-08-12 06:02:55

 

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 71,935 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 110 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 88 százalékkal többet az egy évvel ezelőtti 38,228 milliárd forinthoz képest - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

 

    Az első félévi adózott eredmény 106,188 milliárd forint volt idén, ami 165 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 40,141 milliárd forintot. A bank a féléves és a második negyedéves eredmény javulását döntően a kockázati költségek mérséklődésével magyarázza. 
    Az OTP csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2016 második negyedévében 56,543 milliárd forint volt, 39 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél, és 19 százalékkal az előző negyedévinél.  Az első félévi konszolidált korrigált adózott eredmény 104,141 milliárd forint, 51 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 69,040 milliárd forintot. A javulás a bank szerint alapvetően a kedvező orosz és ukrán eredményekkel magyarázható.     A kockázati költségek negyedéves összehasonlításban 42 százalékkal, 12,069 milliárd forintra csökkentek a június végéig tartó időszakban, ez az előző évihez képest 73 százalékos mérséklődés. Az első fél évben 70 százalékkal estek vissza a kockázati költségek a bázisidőszakhoz képest, így 52 milliárd forinttal javult a korrigált adózás előtti eredmény.
    A második negyedéves korrekciós tételek között kiemelték, hogy a Visa Europe részvények értékesítése utáni kifizetés összege meghaladta a vártat, a tranzakció eredményhatása adózás után 13,2 milliárd forint. A második negyedévben a korrekciós tételek adózás után 15,4 milliárd forintot tettek ki, míg az első fél évben 2 milliárd forint volt ezeknek a tételeknek az egyenlege, a teljes éves magyarországi bankadó első negyedévben való elszámolásával együtt.         A konszolidált korrigált eredményhez a csoport magyarországi alaptevékenysége, az OTP Core 30,7 milliárd, a bolgár DSK Bank 14,2 milliárd, az orosz leány 6,5 milliárd, az ukrán pedig 3,4  milliárd forinttal járult hozzá, a többi kelet-közép-európai leánybank összesen 2,5 milliárd forinttal gyarapította azt. Veszteség az orosz internetes Touch Banknál (1,4 milliárd forint) és a szlovák leánybanknál (55 millió forint) keletkezett a második negyedévben. A csoport 79,67 milliárd forintos működési eredménye éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a június végéig tartó három hónapban, és 6 százalékkal volt kevesebb az előző negyedévinél.     A kamat és a nettó díjbevételek 8 és 1 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban a második negyedévben, míg az előző negyedévhez képest a kamatbevételek nem változtak, a díjbevételek pedig 12 százalékkal nőttek.     A csoport mérlegfőösszege lényegében nem változott, 10 699 milliárd forintot tett ki a második negyedévben, míg a hitelek 5487 milliárd forintos, illetve a betétek 7898 milliárd forintos összege csaknem azonos az előző negyedévivel, az egy évvel korábbit 4 százalékkal haladja meg.
    A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 16,4 százalék volt, ami 0,6 százalékpontos csökkenés az előző negyedévhez képest.     Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 6979 forint volt, 49 forinttal magasabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 7395, a legalacsonyabb 5195 forint volt.