Emma napja van. | 2024.04.19

Feleséggyilkosság miatt emelt vádat a komáromi főügyészség

2016-08-10 08:05:16

 Felesége megölése miatt emeltek vádat egy 45 éves férfi ellen - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

    A tavaly novemberben történt gyilkossághoz az vezetett, a férfi nem tudta elfogadni, hogy a felesége azt mondta neki: el fogja hagyni. Az asszony 2015. november 13-áról 14-ére virradóra közölte ezt férjével. Másnap, amikor együtt távoztak győri munkahelyükről, már a parkolóban veszekedni kezdtek, majd elindultak Ács felé, de az autóban is folyamatosan vitatkoztak. A férfi próbálta meggyőzni feleségét, hogy ne hagyja el, majd megállt az út mellett. Újrakezdődött a veszekedés, a sértett kiabált a férjével, aki a veszekedés hevében indulatossá vált és arcon, fejen ütötte a nőt, majd megfojtotta. A sértett a helyszínen életét vesztette.
    A férfi a holttestet a csomagtartóba rakta, Komáromban ásót vásárolt és egy alsórendű út mellett a szántóföldön elásta. Felesége családtagjaival és munkáltatójával a férfi azt közölte, hogy a nő külföldre utazott.
    A hatóságok korábbi tájékoztatása szerint a holttestet december végén fedezték fel, a férfit egy héttel később fogták el.
    A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő 45 éves férfi ellen. A vádbeli cselekmény öttől tizenötig évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyet a Tatabányai Törvényszék tárgyalja.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó