Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hosszú hét éve üldözte ezt a világcsúcsot

2016-08-07 14:59:00

 

Hosszú Katinka hét éve üldözte a 400 méter vegyes aktuális világcsúcsát, amelyet végül a riói olimpia szombati nyitónapján sikerült megdöntenie, ezzel együtt megszerezte pályafutása első ötkarikás aranyérmét.

 

    "Ma reggel nagyon jól ment az úszás, de tudtam, hogy a döntőben még jobb lesz. Azt azonban, hogy ennyire jól sikerül, nem gondoltam volna" - nyilatkozta az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a 27 éves klasszis, aki a kínai Je Si-ven 2012-es london játékokon elért 4:28.43 perces rekordjából 4:26.36 perces teljesítményének köszönhetően több mint két másodpercet faragott.
    "Hosszú ideje üldöztem, nagyjából hét éve gondolok rá" - tette hozzá az ötszörös világbajnok, aki a mostani csúcsdöntéssel - a 25 méteres medencéseket is beleszámítva - mind az öt vegyesúszószám világrekordjának birtokosa lett.
    Hosszú hangsúlyozta, négy évvel ezelőtt Londonban túlságosan rágörcsölt a versenyre, csak arra tudott gondolni, hogy legyen túl rajta. Ennek volt betudható, hogy 400 méter vegyesen negyedik, 200 méteren pedig kilencedik lett.
    "Aztán elkezdtem dolgozni Shane-nel, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte" - mondta Hosszú.
    A friss olimpiai bajnok kiemelte, egy sportolónak folyamatosan bizonyítania kell a környezetének, ezúttal azonban saját magának is sikerült.
    Hosszú - aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte - vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, e mellett tagja 4x200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet. 
    A párbajtőröző Szász Emese után övé a második magyar aranyérem a riói olimpiai nyitónapján.