Gedeon napja van. | 2024.03.28

Zempléni Fesztivál a negyedszázados jubileumok jegyében

2016-08-03 08:59:17

 

Negyedszázados jubileumok jegyében rendezik meg idén a Zempléni Fesztivált: az augusztus 12-től 21-ig tartó rendezvényen az 1992-ben indult fesztivál mellett az Orfeo Kamarazenekar és a Trio Midnight is fennállása 25. évfordulóját ünnepli.

 

    "Idén is a komolyzene áll a középpontban, de nagyon erős a dzsesszkínálat is. Közel húsz településen, több mint harminc helyszínen mintegy hatvan program várja az érdeklődőket" - mondta Turjányi Miklós fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti adásában.
    A nyitókoncertet augusztus 12-én a Budafoki Dohnányi Zenekar tartja a sárospataki Rákóczi-vár udvarán: Mozart kettős versenyében Kokas Katalin és Kelemen Barnabás lesz a szólista, és a Bartók-év keretében a zeneszerző A kékszakállú herceg vára című operája is elhangzik. A fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 14-én szintén a Rákóczi-várban lép színpadra, és szerepel a rendezvényen Vashegyi György vezetésével a Purcell Kórus, valamint a 25 éves Orfeo Kamarazenekar is. A zárókoncerten 21-én Haydn A teremtés című oratóriuma lesz hallható.
    "A legnagyobb szabású esemény augusztus 19-én Rossini A sevillai borbély című operájának előadása a Tokaj Fesztiválkatlanban, Káel Csaba rendezésében, a Müpával közös szervezésben. Ezen a helyszínen először lesz operaelőadás, amelyben Megyesi Schwartz Lucia, Szegedi Csaba és Kálmán Péter a főszereplő. Rossini nagyon szerette az ételeket, jó szakács volt, az előadás előtt gourmet-partit tartunk, amelyen meg lehet kóstolni Rossini által ihletett falatokat, valamint a tokaji borokat" - sorolta a fesztiváligazgató.
    A Zempléni Fesztiválon minden este dzsesszkoncertek lesznek Sárospatakon - a programban szerepel a 25 éves Trio Midnight is -, de a műfaj szerelmesei a kisebb településeken is élvezhetnek koncerteket.