Gedeon napja van. | 2024.03.28

Augusztus 20. - Új helyszínről, az Erzsébet hídról is lőnek fel tűzijátékot

2016-08-02 13:12:24

 

Ebben az évben új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek fel tűzijátékot az augusztus 20-ai ünnepségen - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Vargha Tamás felidézte: augusztus 20-án az államalapítást, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük, és azokra emlékezünk, akik a történelem során védték Magyarországot, a magyar államiságot, a magyar hazát. 
    Hozzátette: az ünnepi rendezvényeket a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala szervezi. Az ünnepi program augusztus 20-án 8.30-kor kezdődik a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezután a honvédtisztjelöltek avatása következik, köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő. 
    Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és bárki megtekintheti a Szent Koronát. Az államtitkár megjegyezte: az elmúlt években egyre nagyobb tömegeket vonz ez a rendezvény, ezért a sorban állók türelmét és megértését kérte. 
    Hozzátette: augusztus 20. a Szent István-rendek átadásának is a napja, Áder János köztársasági elnök 11 órakor a Sándor-palotában adja át a kitüntetéseket. 
    Délután családi programok, koncertek várják az érdeklődőket, este pedig a hagyományos tűzijáték a Duna-parton. Vargha Tamás elmondta, idén az Erzsébet híd északi járdáján kívül a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről és a Dunáról három pontonról lövik majd fel a tűzijátékot a pirotechnikusok. 
    Az államtitkár azt mondta, bár rövidebb szakaszon lesz a tűzijáték, a látvány impozánsabb lesz a tavalyinál, az aláfestő zene pedig Szörényi-Bródy: István, a király című művéből lesz. 
    Vargha Tamás megjegyezte: az ünnepi programok biztonságos lebonyolítását a Honvédelmi Minisztériumban működő Operatív Törzs felügyeli majd, amelynek munkájában mások mellett a rendőrség, a mentők, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat képviselői működnek közre. 
    A legfontosabb a résztvevők biztonsága lesz, hogy mindenki felhőtlenül ünnepelhessen - szögezte le, hozzátéve, hogy ennek érdekében fokozottan készülnek a biztonságra. 
    Hozzátette: az időjárás kedvezőtlen változása, vagy bármilyen, a nézők biztonságát veszélyeztető esemény miatt az Operatív Törzs vezetője leállítja a tűzijátékot, és idén először hangosbemondó rendszeren keresztül tudják majd segíteni a tűzijátékra kilátogatókat abban, hogy mindenki biztonságosan elhagyhassa a helyszínt.  
    Az államtitkár kiemelte: a fokozott biztonsági intézkedések miatt a nézők a megszokottnál több rendőrrel találkozhatnak majd, akik a megközelítési útvonalakat is figyelemmel fogják kísérni. A fokozott biztonság miatt több lezárásra is fel kell készülni, valamint minden olyan intézkedésre számítani lehet, amely a biztonságot szolgálja. Vargha Tamás ezért a rendezvényre kilátogatók megértését kérte.