Auguszta napja van. | 2024.03.29

Ferenc pápa: a terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni

2016-07-31 07:04:05

 

A terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni, a világon terjedő háborúkra a barátság, a testvériség, a közösség és a család jelenti a választ - hangsúlyozta Ferenc pápa szombat este, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) imavirrasztásának elején. 

 

    A pápa azzal kapcsolatosan tért ki erre prédikációjában, hogy ezt megelőzően egy - a szíriai Aleppóból származó - lány elmondta, mi mindent élt át az ottani háborúban, majd az ITV résztvevőinek imáját kérte Szíriáért.
    A katolikus egyházfő felszólította a fiatalokat, hogy imádkozzanak a háború áldozataiért, valamint annak a megértéséért, hogy "a testvéri vérontás semmivel sem igazolható."
    "Most nem kezdünk el kiabálni senki ellen, nem veszünk össze, nem akarunk rombolni" - folytatta a pápa, hozzáfűzve: "A gyűlöletet nem akarjuk rágalmakkal, még nagyobb gyűlölettel legyőzni, az erőszakon nem lehet még nagyobb erőszakkal felülkerekedni, a terrort nem lehet még nagyobb terrorral legyűrni. A háborúban álló világ számára a választ "barátságnak, testvériségnek, közösségnek, családnak nevezik".