Gedeon napja van. | 2024.03.28

Újabb 47 újságíró ellen adtak ki elfogatási parancsot - FRISSÍTETT (új: IFJ-reagálás)

2016-07-28 06:11:32

 A Zaman című török napilap egykori vezetői és publicistái, összesen 47 újságíró ellen adtak ki elfogatási parancsot a hatóságok szerdán Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - közölte az Anadolu állami hírügynökség.

    Az ankarai vezetés az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és egyebek közt a sajtó soraiba is beépülő mozgalmát teszi felelőssé a hatalomátvételi kísérletért. Gülen ugyanakkor elítélte a történteket és tagadja, hogy bármi köze lett volna az erőszakos hatalomátvételi kísérlethez.
    A Zaman című napilap korábban a Recep Tayyip Erdogan török elnök egykori szövetségeseként, mai esküdt ellenségeként számon tartott Gülen hálózatához tartozott, idén március elején azonban állami felügyelet alá vonták a prédikátor által kiépített "párhuzamos struktúrák" elleni fellépés részeként.
    Sahin Alpay publicista az előállításánál jelen lévő újságíró kollégák kérdéseire úgy reagált: "Nem nyilatkozom, nem vagyok bűnös. Nem értem, miért állítanak elő, de majd megtudom."
    A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) és az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) közös közleményben tiltakozott szerda délután a történtek ellen. Philippe Leruth, az IFJ elnöke a török államfő felelősségre vonását sürgette az emberi jogok megsértéséért és a sajtó elnémításáért.
    A kommünikében cselekvésre szólították fel az Európai Uniót és az Európa Tanácsot. "Nem maradhatunk némák, amikor újságírók tucatjait tartóztatják le a szemünk előtt. Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a nyugtalanító helyzetnek" - írták.
    A sajtó körében hétfőn kezdődtek a tisztogatások, akkor 42 újságíró ellen adtak ki elfogatási parancsot. Gyűlöletbeszéddel és terrorista szervezet támogatásával vádolják őket - mondta Sakir Fakili, Törökország budapesti nagykövete.
    Az IFJ értesülései szerint az utóbbi napokban 21 újságírót vettek őrizetbe a török hatóságok, 11 újságíróról pedig úgy tudni, hogy már elhagyták Törökországot - nyolcan a puccskísérletet követően, hárman pedig még előtte.