Emma napja van. | 2024.04.19

A Tesco árpolitikája ellen tiltakoztak a dinnyetermelők, a Tesco visszautasítja a vádakat

2016-07-27 10:36:51

Teherautókról dobáltak dinnyét a termelők a budaörsi Tesco épülete elé szerdán, hogy ezzel is tiltakozzanak az áruházlánc árpolitikája ellen, feltételezve, hogy a Tesco túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat. A Tesco azonban hangsúlyozta, hogy az akcióban a már korábban felvásárolt túlkészletet értékesíti néhány áruház, és a cégnek nem célja az árak lenyomása.

    Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az áruházlánc hétfőn kilónkénti 49 forintos dinnyeakciót hirdetett, ami 20-25 forintos felvásárlási árat generá szerintel, és ezzel súlyos veszteséget okoz a szezon közepén az ágazatnak. 
    Kifogásolta, hogy az áruházlánc az öt éve tartó agrárkormányzati fogyasztásélénkítő és kóstoltató akciókban sem vesz részt, és további problémának tartotta, hogy a Tesco "tönkreteszi az exportpiacokat" az interneten is terjedő árcédulával, miszerint bruttó 15 centért árulják a dinnyét Magyarországon. 
    Oravecz Tamás elmondta: az áruházlánc ugyan 79 forintra emelte a magyar dinnye kilónként árát, de a szövetség szerint 100 forintos kilónkénti fogyasztói ár lenne elfogadható. 
    Az elnök azt sem tartotta ésszerűnek, hogy az áruházlánc szavatosság előtti készletkisöpréssel indokolta az alacsony árat.
    A Tesco közleményében hangsúlyozta, hogy nem célja az árak lenyomása, a dinnye kilónkénti akciós ára 99 forint, alacsonyabb ár a túlkészlet miatt fordulhat elő egyes áruházakban.
    Hozzátették, hogy a mostani görögdinnye-kampány célja a választék népszerűsítése, hogy vásárlók megismerjék a jobb beltartalmú fekete héjú magszegény, sárgahúsú és mini görögdinnyéket. Az akcióban szereplő minden görögdinnyét magyar szállító partnerektől szerezett be az áruházlánc.
    Az elmúlt években a Tesco szoros kapcsolatot alakított ki a hazai szállító partnerekkel, akikkel előre egyeztetett termeltetési terv alapján dolgozik a vállalat, és a tavalyi évhez hasonlóan külföldön, a Tesco hálózatán belül is felkerül a polcokra a magyar görögdinnye - tették hozzá. 
     Tavaly Magyarországon a nyári szezonban értékesített görögdinnye mennyisége importtal együtt 8,5 millió kilogramm volt, ebből 7 millió kilogramm a Magyarországon termesztett. Az idei szezonban közel 9,5 millió kilogramm görögdinnye értékesítését szeretné elérni a vállalat, melyből 8 millió kilogramm hazai dinnye értékesítését tervezi - áll a közleményben.  Megjegyezték azt is, az áruházlánc várhatóan ugyancsak 8 millió kilogrammot exportál majd a cseh, szlovák és lengyel piacra, szemben a 2015-ben exportált 6 millió kilogrammal.