Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fenyegetések miatt egy floridai iszlám központot töröltek a választási helyiségek listájáról

2016-07-15 09:18:00

 Egy floridai iszlám központot fenyegetések miatt töröltek az amerikai választási helyiségek listájáról. A döntés a muszlim szervezetek körében is felzúdulást váltott ki, mert szervezett akciót sejtenek a háttérben. 

    A dél-floridai Boca Raton Iszlám Központjában - amelynek szerves része egy mecset is - a tervekkel ellentétben a novemberi amerikai elnökválasztáson nem lehet választási helyiségeket kialakítani. Pedig - a The Washington Post című lap tudósítása szerint - az épületegyüttesben 2010 óta rendszeresen voksoltak akár helyi, akár elnökválasztásokon, s minden alkalommal szabályos választási fülkéket építettek ki. 
    Az idén azonban mintegy ötven panasz érkezett a választási bizottsághoz, és a panaszosok mindegyike azt jelezte, hogy mecsetben nem hajlandó voksolni. A helyi tisztségviselőket erőszakos fellépéssel is megfenyegették. 
    A döntést, hogy a központot töröljék a választási helyiségek listájáról, a Palm Beach megyei választási bizottság felügyelője, Susan Bucher hozta meg. Mint a helyi lapnak, a Palm Beach Postnak küldött levelében kifejtette, nemcsak panaszok érkeztek a választási bizottsághoz, hanem - mint olvasható e levélben - "egyesek azzal fenyegetőztek, hogy megakadályozzák a voksolást, sőt pokolgéppel is fenyegetőztek, kifejezetten a választás napjára, hogy ki kelljen üríteni a helyiségeket, és ne lehessen megtartani a választásokat". 
    A választási helyiségeket most a mecsettől nem messze eső könyvtárban rendezik be. 
    Bassem Alhalabi, az Iszlám Központ elnöke szomorúan kommentálta a hírt. "Mindig nagyon boldogok voltunk, hogy szolgálhatjuk a közösséget" - fogalmazott a helyi televízióban. Fontosnak tartotta hozzátenni, hogy az Iszlám Központ "igazi közösségi hely, amely menedéket ad hurrikánok idején, hajléktalanokat élelmez, és együttműködik a floridai büntetés-végrehajtási intézettel is. 
    Alhalabi, aki a Florida Atlantic Egyetem mérnökoktatója is, nem ért egyet Susan Bucher döntésével, antidemokratikusnak tartja, s ezt a véleményét a Sun Sentinel című helyi lapban nem is rejtette véka alá. 
    Hallatta hangját az amerikai muszlimok ernyőszervezete, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) is, amely fóbiának nevezve a történteket, követelve, hogy állítsák vissza a "régi rendet", azaz lehessen továbbra is szavazni a központban. Laila Abdelaziz, a CAIR floridai szervezetének vezetője szerint szervezett akcióról van szó, amelynek célja a megfélemlítés és az iszlámgyűlölet megalapozása.
    Az Egyesült Államokban egyébként sok helyütt - Kaliforniában, Iowában, Pennsylvaniában vagy Ohióban is - működnek választási helyiségek mecsetekben.