Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vesztegetéssel gyanúsítanak nyolc röszkei pénzügyőrt

2016-07-14 15:44:00

A Röszkei Határkirendeltség nyolc jelenlegi és volt pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A hivatásos pénzügyőrök a gyanú szerint rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól - közölte Waltner Rolland főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.

    A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség - több rendőri szerv támogatásával - szerdán tizennégy helyszínen, köztük a Röszkei Határkirendeltség hivatali helyiségeiben tartott házkutatást, majd nyolc jelenlegi, illetve már leszerelt pénzügyőrt és egy civilt hallgatott ki gyanúsítottként. A határállomáson szolgálatot ellátó pénzügyőröktől több ezer eurót foglaltak le - írta a főügyészhelyettes.
    Az ügyészség két gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt, erről csütörtökön dönt a bíróság.
    A közlemény szerint bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyik az eljárás.