Emma napja van. | 2024.04.19

Quaestor - Megkezdődött a vád ismertetése 

2016-07-12 10:23:37

Megkezdődött a vád ismertetése a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított úgynevezett Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken hétfő délelőtt.

    A pert különösen nagy érdeklődés kíséri, a tárgyalóterem megtelt , és emellett egy másik helyiségben a sértettek és más érdeklődők kivetítőn követhetik az eseményeket. A bíró a tárgyalás elején ismertette, hogy mivel különösen nagy melegre lehet számítani, több szünetet tartanak és ventillátorokkal, ivóvízzel is igyekeznek enyhíteni a tárgyalóteremben a hőséget. 
    Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli.
    Csalás miatt az ügyészség az 50 millió forintosnál nagyobb kárt szenvedett 232 befektető sérelmére elkövetett cselekmények miatt emelt vádat. Az összes vádbeli cselekmény elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint 30 ezer sértettje van. A vádirat több mint 2500 oldal, ezt várhatóan több órán keresztül ismerteti az ügyész.
    A tárgyalóteremben többen fekete pólóban jelentek meg, amelyen a Quaestor-gate felirat olvasható. 
    A vádlottak közül Tarsoly Csaba és a per harmadrendű vádlottja van előzetes letartóztatásban, a per másodrendű vádlottja pedig házi őrizetben. A tárgyaláson a büntetés-végrehajtás kommandósai is megjelentek.
    A bíró a kiemelt jelentőségű ügy tárgyalásának elején ismertette, hogy informatikai szakértőt vontak be, hogy az eljárás adatai a vádlottak és védőik számára a tisztességes eljárás keretében hozzáférhetők legyenek. A szakértő előzetes jelzése szerint informatikai támogatás - egy célszoftver - kell az adatok feldolgozásához. 
    Tarsoly Csaba védője, Papp Gábor a tárgyalás megkezdése akadályának nevezte, hogy a mintegy 2,5 millió oldalnyi bizonyítási anyag megnyitásához és elolvasásához több hónapra van szükség, amelyre még az ügyészségnek sem lehetett ideje, nemhogy a védelemnek vagy akár a bíróságnak. Az ügyvéd szerint súlyosan sérül a vádlottak azon joga, hogy megfelelően felkészülhessenek a perre, ezért kezdeményezte, hogy először a szakértőt nyilatkoztassák az ügyben, és csak azután kezdődjön meg a vád ismertetése.
    Tarsoly Csaba az ügyvédjével egyezően ugyancsak kifogásolta, hogy nem tudta megfelelően tanulmányozni az ügy iratait, elsősorban a büntetés-végrehajtás informatikai lehetőségeit bírálta. Azt is szóvá tette, hogy a felszámolási adatokat sem látja, holott az ügyfelek pénzéről van szó. Úgy fogalmazott: "a Quaestor-vagyon megtartásán, gyarapításán dolgoztunk még a büntetés-végrehajtási intézetben is". 
    Az ügyészség szerint nincs akadálya a tárgyalás megkezdésének, mivel az iratokat a vádhatóság rendelkezésre bocsátotta. 
    A bíróság szerint sincs akadálya a tárgyalásnak, éppen azért kérte a bíróság szakértő segítségét, hogy egy csak felhasználói szintű ismeretekkel rendelkező ember számára is feldolgozható legyenek az adatok. 
    Quaestor-károsultak nevében mintegy negyvenen tartottak flashmobot a "tisztességes kártalanításért" demonstrálva a Fővárosi Törvényszék épületénél a tárgyalás előtt. Elhangzott: 32 ezer károsult képviseletében az ellen is tiltakoznak, hogy feljelentéseik dacára az ügyészség csak azokat emelte be név szerint a vádba, akiket 50 millió forintosnál nagyobb kár ért és csak 20 milliárd forint kár értékben, valamint az ellen, hogy 12 ezer károsult "egyetlen fillért sem kapott".
    Az épület bejárati lépcsőin álló demonstrálók többször azt skandálták: "Tolvaj banda!", "Maffia!", "Igazságot!", "Nem hagyjuk!", "Elég volt!", "Hol a pénz?".
    A demonstrálóknál táblák is voltak, ezeken - a többi között - az volt olvasható: "Az MNB hibázik, én bűnhődöm", "Polt! A becsületed egy folt", "Én is Matolcsy-rokon vagyok, ide a pénzt!", "Tarsoly utolér a balsors".
    A demonstrálók előtt Tarsoly Csabát, Matolcsy György MNB-elnököt, Ibolya Tibor fővárosi főügyészt, Polt Péter legfőbb ügyészt és a Quaestor ideiglenes vezetésével megbízott Orgován Bélát ábrázoló kartonfigurákat állítottak fel.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó