Gedeon napja van. | 2024.03.28

Duda: a NATO-nak újból a kollektív védelemre kell összpontosítania

2016-07-09 08:43:00

 A NATO-nak  ismét alapvető feladatára, a kollektív védelemre kell összpontosítania - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök Varsóban az Észak-atlanti Tanács ülésének pénteki megnyitóján.

    Az észak-atlanti szövetség legfőbb döntéshozó testülete a kétnapos varsói NATO-csúcstalálkozó keretében ülésezik mindkét napon.
     "Egységesnek kell maradnunk, szolidaritást kell mutatnunk, alkalmazkodva ugyanakkor a biztonsági szférában bekövetkezett hosszú távú változásokhoz" - mondta Duda. Hozzátette, hogy az erre irányuló első lépést a NATO a 2014-es newporti csúcstalálkozón tette meg.
    "Ma meg kell tennünk a következő lépést egy nemzetközi, megerősített, előretolt jelenlétet teremtve, amely a védelem megerősítésére, az elrettentő képességek növelésére irányul majd a NATO keleti szárnyán" - hangsúlyozta a lengyel elnök. Hozzátette: a szövetségnek képesnek kell lennie arra, hogy "teljesen megerősítse az oszthatatlan biztonság elvét".
    A NATO-t "nem ellenségek, hanem kihívások veszik körül" - folytatta a lengyel elnök, aláhúzva: ezekre nemcsak védelemmel és elrettentéssel, hanem párbeszéddel is kell válaszolni. A  tagállamok biztonságát "nem egy konkrét állam vagy nemzet veszélyezteti," hanem "az agresszió politikája, valamint az emberi méltóság iránti tisztelet hiánya" - szögezte le.
    Az atlanti szövetséget a déli irányból érő veszélyekre utalva, Duda elmondta: szükség van közös stratégiára, amely lehetővé tenné, hogy "hatásosan álljunk szembe további fenyegetésekkel".
    Aláhúzta: az észak-atlanti régió stabilitása a külső határokon túli biztonsági helyzettől függ, ezért szükséges a keleti és a déli partnerországokkal folytatott együttműködés további mélyítése.  A NATO-nak "a nyitott ajtók politikája mellett kell maradnia" - hangsúlyozta.
    Az Észak-Atlanti tanács  ülésén Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is mondott rövid nyitóbeszédet, ebben megköszönte Lengyelországnak, hogy vállalta a házigazda szerepét, és bejelentette: a pénteki tanácskozáson a védelmi és az elrettentő képességek növeléséről döntenek, mindenekelőtt Lengyelországban és a balti államokban.
    Az észak-atlanti szövetség kétnapos csúcstalálkozóját 28 tagország állam-, illetve kormányfőinek részvételével, Jens Stoltenberg elnökletével rendezik meg. A magyar delegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Simicskó István honvédelmi miniszter is.