Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hamilton az utolsó körben előzte meg Rosberget

2016-07-03 17:04:58

 

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton drámai csatában, csapattársát, a pontversenyt vezető Nico Rosberget egy ütközés után az utolsó körben megelőzve, megnyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelynek végén Rosberg sérült kocsijával csak a negyedik helyen ért célba.

 

    A két mercedeses pilóta hatalmas küzdelmében sokáig Rosberg állt nyerésre, az élről szépen állította meg riválisa támadásait, a zárókörben azonban Hamilton mellé tudott menni, ám a német kétségbeesetten védekezett, s összeért a két autó. A balesetből Hamilton jött ki jól, végül elsőként haladt át a célvonalon, míg az első szárnyát elveszítő Rosberget még Max Verstappen (Red Bull) és Kimi Räikkönen (Ferrari) is megelőzte.
    A világbajnoki pontversenyben továbbra is Rosberg áll az élen, de előnye 24-ről 11 pontra csökkent.
    A rajtbüntetések miatt Rosberg a hatodik, míg a ferraris Sebastian Vettel csak a nyolcadik helyről kezdhette meg a futamot. A startnál az élről Hamilton kiválóan jött el, csakúgy, mint a harmadik pozícióból startoló Jenson Button és a negyedikről indult Räikkönen. A rajt nagy vesztese Nico Hülkenberg volt, aki hiába várta a kezdést a második kockáról, nagyon beragadt, sorra előzték meg a vetélytársai. Mint később kiderült, a Force India fiatal német pilótájának az egész versenyére jellemző volt a rajt utáni "zuhanás", még féltávnál sem járt a mezőny, amikor már nem volt pontszerző helyen, végül pedig fel is adta a futamot.
    Az élen sokáig, egészen a 22 körig Hamilton haladt, majd az első kerékcserével legtovább kiváró Vettel állt az élre. A négyszeres világbajnok német sokat kockáztatott, amikor - talán az esőre várva - nem ment ki új gumikért, mivel a 26. kör végén a célegyenesben szétrobbant a jobb hátsó abroncsa, ami a versenye végét jelentette.
    A 29. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Vettel defektje, s az azt követő szalagkorlátnak csapódása miatt bement a biztonsági autó a pályára, amely mögött Rosberg, Hamilton, Verstappen, Daniel Ricciardo, Räikkönen volt a sorrend. Miután a pálya ismét szabadon járhatóvá vált, a két Mercedes ellépett üldözőiktől, s hamar kiderült, hogy Rosberg és Hamilton között dől majd el a győzelem.
    A különbség egy-másfél másodperc körüli volt szinte végig, még azt követően is, hogy előbb Hamilton, majd csapattársa is kereket cserélt. Az izgalmak az utolsó körökre kezdtek fokozódni, miután a lágy gumikon száguldó Hamilton egyre harcosabban támadta a szuperlágyakon köröző riválisát. A zárókörre aztán az egyértelmű tempóelőnyben haladó brit világbajnok rátapadt csapattársára, majd mellé tudott autózni, Rosberg azonban egy jobb kanyarnál aggresszívan védekezett és kiszorította Hamiltont. A két autó egy ponton összeért, ezután a címvédőnek a pályán kívülről kellett visszakormányoznia autóját az útra, mégis a német járt rosszabbul, az első szárnya ugyanis letört.
    A kör második felében Lewis Hamilton már nyugodtan hajthatott és nyert, Rosberget viszont még az egymással - eredetileg a harmadik helyért - csatázó Verstappen, Räikkönen kettős is megelőzte.
    Hamilton most nyerte meg először az Osztrák Nagydíjat, a mostani szezonban ez volt a harmadik, pályafutása során pedig a 46. futamgyőzelme.