Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rekordméretű kábítószerfogás a romániai Konstanca kikötőjében

2016-07-01 11:30:33

 Mintegy két és fél tonna kokaint foglaltak le a román a hatóságok a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca (Constanta) kikötőjében - közölte pénteken a szervezett bűnözés elleni ügyészség.

    A hatóságok becslése szerint a szállítmány piaci értéke elérheti a 625 millió eurót (mintegy 198 milliárd forint). Ez a legnagyobb kábítószerfogás Romániában, Európában pedig az egyik legnagyobb - mondta Daniel Horodniceanu, a vádhatóság főügyésze. A kokaint Dél-Amerikából hozták Romániába, ahonnan Hollandiába kellett volna eljutnia.
    Az ügyben összesen hat embert vettek őrizetbe, ötöt Romániában, a hatodikat Spanyolországban. A Romániában őrizetbe vettek egyike kolumbiai állampolgár, a másik négy pedig litván.
    A román vádhatóság szerint a gyanúsítottak április és június között szállították Romániába a drogot Kolumbiából, amit egy banánszállítmányba rejtettek el. A drogcsempészek a hűtőládák falába rejtették el a kokaint. Ezt követően megpróbálták tovább szállítani, egy raktárt béreltek a kokain újracsomagolására, a hatóságok ekkor vették őrizetbe a gyanúsítottakat.
    A Romániában elfogott öt elkövetőt már 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután a bukaresti törvényszék jóváhagyta az ügyészség erre vonatkozó kérését.
    Romániában legutóbb 2009-ben foglaltak le a hatóságok szintén Konstanca kikötőjében több mint egy tonna kokaint, mostanáig ez számított a legnagyobb kábítószerfogásnak az országban.