Andrea napja van. | 2024.04.18

Az ország legjobb lovasai Miskolcon

2016-06-30 14:49:00

Nemzetközi hírű versenyzők, világszínvonalú pálya és egy festői környezet várja a közönséget és a lovasokat július 3-án a Mento Magyar Nagydíjon. Először rendeznek országos megmérettetést a miskolci arénában, amely egyben a pálya első nagyszabású bemutatkozása is, amivel kivívhatja helyét a legelőkelőbb lovas sporthelyszínek között.

2016. július 1-3. között Magyarország legjobb díjugratói az exkluzív történelmi környezetben található Diósgyőri vár tövében mérik össze erejüket. A hétvége két fénypontja a szombat délutáni 145 cm-es Nagykör versenyszám a lillafüredi Ózon Panzió díjáért, valamint a vasárnap 15 órakor, 150 cm-en megrendezésre kerülő MENTO Magyar Nagydíj lesz. Az induló versenyzők között megtaláljuk ifj. Szabó Gábort, a felnőtt válogatott oszlopos tagját, aki a korábbi versenyeken már mind a helyszínről, mind pedig a talajról nagyon elismerően nyilatkozott. Ifj. Szabó Gábor nemzetközi színtéren is rangos elismeréseket gyűjtött be a múlt héten, amikor a csehországi Olomoucban rendezett nemzetközi nagydíjon két alkalommal is az első helyen végzett.

A Lovagi Tornák Tere az évezredes lovas hagyomány és a modern lovaskultúra nagyszabású bemutatójával nyitott a nagyközönség előtt a tavaly augusztus 20-i ünnepélyes átadón. A felkészülő versenyek után a rendezvényhelyszín első alkalommal kap lehetőséget arra, hogy a legelőkelőbb lovassport helyszínek sorába felsorakozzon. A Bükk hegység ölelésében fekvő aréna a Diósgyőri vár szomszédságában egy olyan impozáns környezet, amely a versenyzők és a közönség számára is feledhetetlen élményt tartogat- hangsúlyozta Erdélyi Magdolna versenyigazgató a Nagydíj kapcsán.

 

A rendezvény neve: MENTO Magyar Nagydíj és országos minősítő díjugrató verseny

Helyszíne: Miskolc – Diósgyőr Lovagi Tornák Tere (LTT)

Ideje: 2016. július 1-3.

Rendező lovasegyesület: Connemara Lovas Klub

Versenyrendező: Equime Design Kft.

Versenyigazgató: Erdélyi Magdolna

Verseny kezdete: 2016. július 1. 9 óra

 

PROGRAM

2016. július 1. PÉNTEK

09:00 – 12:00 5 éves lovak, ifjúsági- és amatőr lovasok, valamint 6 éves lovak versenyszámai

12:00 – 16:00 SZÜNET, SZABADEDZÉS, PÁLYAÉPÍTÉS

16:00 – 19:00 profi versenyszámok 120/130/140 cm-en

 

2016. július 1. SZOMBAT

09:00 – 11:30 5 éves lovak, ifjúsági- és amatőr lovasok, valamint 6 éves lovak versenyszámai

11:30 – 15:00 SZÜNET, SZABADEDZÉS, PÁLYAÉPÍTÉS

15:00 – 19:15 profi versenyszámok 125/130/145 cm-en, SHOW: JOKER versenyszám

 

2016. július 1. VASÁRNAP

08:30-tól Show versenyszám, 5 éves lovak, ifjúsági- és amatőr lovasok, 6 éves lovak versenyszámai, profi versenyszámok 125/135 cm-en

15:00 MENTO Magyar Nagydíj

 

 

A rendezvényre a belépés ingyenes!