Andrea napja van. | 2024.04.18

Az Electrolux 140 milliárd forintot fektetett be az elmúlt 25 évben Magyarországon

2016-06-24 12:34:22

Az elmúlt 25 évben 140 milliárd forintot fektetett be az Electrolux Lehel Kft. Magyarországon, a jászberényi székhelyű, három gyárat üzemeltető, több mint háromezer embernek munkát adó cég idén ünnepli magyarországi működésének huszonötödik évfordulóját.

 

    A cég pénteki, MTI-nek eljuttatott közleményében Gönczi Sándor, a cég vezérigazgatója kifejtette, az elmúlt 25 évben működésük átalakult, hatékony, a vevői igényekhez igazodó egységes gyártási rendszert fejlesztettek ki. Bővítették gyáraikat és a kereslet függvényében képesek  egyetlen hét alatt új termék gyártására átállni. Ezen túl Jászberényben működik Európa egyik legnagyobb, porszívókészülék-tesztelésre alkalmas központja, továbbá egyik elindítói az Ipar 4.0 programnak.
    Az Electrolux Csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással épített hűtőszekrénygyárat Nyíregyházán. Az itteni leányvállalat a csoport egyik legfontosabb gyártóbázisává nőtte ki magát: Európában csak Jászberényben gyártanak  porszívót és a nyíregyházi gyárban alulfagyasztós hűtőszekrényt.     A kezdeti évi félmilliós termelés 2016-ra már elérte 5 milliót. Az Electrolux Csoport áthozott gyártókapacitást Olaszországból, Németországból, az Egyesült Királyságból, Dániából, Finnországból, Svédországból és még Kínából is. Így a magyar gyárak ma már a teljes európai piacot kiszolgálják, sőt szállítanak az Egyesült Államokba, Japánba és Új-Zélandra.     A vállalat bevétele 2015-ben meghaladta a 275 milliárd forintot, így az Electrolux Lehel Kft. a huszonötödik legnagyobb magyar vállalat, az export volumenét tekintve pedig a tizenhetedik.     A következő 25 évben a cég a gyártást és a gyártott termékeket is szeretné még zöldebbé tenni. A nyíregyházi és jászberényi telephelyeiken használt villamos energia mára 100 százalékban megújuló energiaforrásokból származik, a gyártás során pedig újrahasznosított anyagot is felhasználnak.     A cég termékei között hűtőszekrények, sütők, tűzhelyek, főzőlapok, mosogatógépek, mosógépek, porszívók, légkondicionálók és kiskészülékek szerepelnek. Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire és Electrolux Grand Cuisine márkanevek alatt a cégcsoport évente mintegy 60 millió készüléket értékesít 150 országban.  2015-ben az Electrolux csoport forgalma 13,2 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma pedig 58 ezer.