Gedeon napja van. | 2024.03.28

MNB: az alapítványok 25,2 milliárd forintért vettek ingatlant

2016-06-16 12:50:45

 

A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok négy új ingatlant vettek, hármat Budapesten, egyet Debrecenben, az ingatlanokért együttesen 25,2 milliárd forintot fizettek - mondta Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtóbeszélgetésen.

 

    A jegybank által létrehozott Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő cég vezérigazgatója közölte: az utóbbi egy héten eszközölt  vásárlásokkal az alapítványi vagyonból 25,2 milliárd forintnyi vagyon került át ingatlanbefektetésekbe, míg az alapítványok állampapír-állománya mintegy 175 milliárd forintra csökkent.
    Elmondta: a 25,2 milliárd forint vételárat az állampapírok eladásából, illetve bankbetétekben lévő pénzekből csoportosították át az ingatlanvagyonba.
      A vezérigazgató elmondta: a Pallas Athéné alapítványok - figyelembe véve az Európai Központi Bank észrevételeit - államkötvény portfóliójuk egy részét hozamtermelő ingatlanbefektetésekbe csoportosították át. Az alapítványok áprilisban kiadott összesítésében 11 ingatlan szerepelt összesen 17,89 milliárd forintos bekerülési áron és 19,498 forint aktuális könyvszerinti értéken.  
    A Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. adásvételi szerződést kötött a WING Zrt.-vel a Millenáris Parkban lévő két irodaház - a Millenáris Irodaház Classic és Millenáris Irodaház Avantgarde - és a Buda Palota megvásárlására - mondta Fekete Zoltán.
    A Millenáris Parkban fekvő két, elhelyezkedésénél fogva műemléki környezetben lévő egyedi, értékét tartó, illetve hosszútávon magas hozamot termelő irodaház megvásárlásával és hasznosításával az alapítványok jó lehetőséget látnak az alapítói vagyon gyarapítására.
    Fekete Zoltán kifejtette, a Millenáris Classic műemléki védettségű épület. Az ingatlan korhű külső felújításával és modern belsőépítészeti megoldásaival négy irodaszinten 10 300 négyzetméter területet kínál bérletre. Az ingatlan vételára 25,13 millió euró (7,9 milliárd forint). 
    Az Avantgarde új építésű, egyedi irodaépülete pedig öt szinten kínál 1965 négyzetméternyi irodát és a tetőszinten egy panorámás tárgyalót, valamint 137 parkolóhelyet. Az ingatlan vételára 6,67 millió euró ( 2,1 milliárd forint).
    Kiemelte: úgy ítélték meg, hogy a felújított Széll Kálmán tér jó lehetőséget ad a környék egyetlen, nagy potenciállal bíró ingatlanjának, a Buda Palotának a jövőbeli hasznosítására. A Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Posta irodaházaként. A 18 500 négyzetméter alapterületű ingatlan műemléki védettséget élvez. Az alapítványok célja az épület felújítása és piacon jól bérbe adható, 14 000 négyzetméter összterületű irodaház kialakítása. Az ingatlan építési engedéllyel rendelkezik, amelyet az eladó WING Zrt. készített elő és kapott meg. Az ingatlan - felújításra előkészítve - 22,3 millió euró (7 milliárd forint)vételáron került az alapítványok tulajdonába. 
    A vezérigazgató rámutatott: az alapítványok vásárlásainak elsődleges célja az alapítványi vagyon magasabb hozam mellett történő befektetése. Az alacsony pénzpiaci kamatok is szükségessé tették az ingatlanpiac előtérbe állítását - magyarázta Fekete Zoltán.
    Rámutatott: az utóbbi időszakban történelmi alacsony szintre csökkentek a piaci kamatok Magyarországon. Ez felvetette annak szükségességét, hogy az alapítványok magasabb hozamtermelő képességű befektetéseket keressenek.
    Fekete Zoltán elmondta azt is, hogy a budapesti ingatlanok mellett egy debreceni irodaház is az alapítványokhoz került. A Debreceni Innovációs Tudásparkban működő háromszintes irodakomplexum jelenlegi bérlője az IT Service Hungary (ITSH) Kft., Magyarország legnagyobb infokommunikációs munkaadója. Az épületet az alapítványok a Hun-Office Kft.-től vásárolják meg 20,4  millió euróért (6,4 milliárd forint). A 13 600 négyzetméter hasznos alapterületű épületegyüttes 1500 fő befogadására alkalmas. A komplexum a legmodernebb műszaki és környezettudatos elvárásoknak is megfelel. 
    A vásárlások pénzügyi zárása a közeljövőben várható, amihez a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása szükséges.
    A vásárlásokat követően az alapítványi vagyonból 25,2 milliárd forintnyi vagyon kerül át ingatlan befektetésekbe, ez alapítványonként 4,2 milliárd forintot jelent. A befektetés után a vagyon összetétele úgy változik, hogy az államkötvény 174,5 milliárd forintot, ingatlan 49,67 milliárd forintot, cégrészesedés 27,7 milliárd forintot, a vállalati kötvény portfolió 10 milliárd forintot,  a bankbetét 5,85 milliárd forintot tesz ki.
    Kérdésekre válaszolva Fekete Zoltán elmondta: a Buda Palota felújítása további forrást, várhatóan mintegy 25 millió eurót (7,8 milliárd forint) igényel. 
    Közölte azt is: hosszabb távon a befektetési társaság azt tervezi, hogy leépíti az alapítványok állampapír-állományát, de arra nem gondolnak, hogy esetleg problémás, kereskedelmi banki ingatlanokat vegyenek.
     A Pallas Athéné alapítványoknak juttatott 266,4 milliárd forintnyi vagyonból a 2016. március 31-i állapot szerinti vagyon értéke 267,23 milliárd forintot tett ki, a hat alapítvány akkor együttesen 197,3 milliárd forintot magyar állampapírban, 7,76 milliárd forintot bankbetétben, 24,47 milliárd forintot ingatlanban tartott, míg 37,7 
milliárd forintot cégrészesedésbe fektetett be - ismertették.