Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az IM cáfolja, hogy a szabálysértési törvény közjogi érvénytelenségben szenvedne

2016-06-15 13:58:39

 

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) cáfolta, hogy a szabálysértési törvény "közjogi érvénytelenségben szenved", ahogy azt szerintük a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja sugallta.

 

    A tárca arra reagálva juttatott el közleményt szerdán az MTI-hez, hogy a csoport vezetője, Feleky István kúriai bíró által tartott keddi háttérbeszélgetésen elhangzott: a szabálysértésekről szóló törvény vizsgálata során az is felmerült, hogy "az Országgyűlés nem a törvénytervezet végső változatát fogadta el, a Magyar Közlöny 2015. évi 195. számában mégis a véglegesített törvénytervezet került kihirdetésre".
    A joggyakorlat-elemző csoport azonban leszögezte, hogy - a jogalkotásról szóló 2010. évi törvény alapján - a közlönyben kihirdetett jogszabályt kell hitelesnek tekinteni, és az esetleges közjogi érvényesség kérdésében kizárólag az Alkotmánybíróság dönthet.
    Az IM szerdán azt közölte: az ügy vizsgálatát követően rögzíti, hogy a Magyar Közlöny kiadásának eljárása teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak.
    "Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny, amely minden esetben az Országgyűlés elnöke és a köztársasági elnök által aláírt törvények szövegét hirdeti ki. A Kúria szabálysértési ügyek bírói gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja ezt kérdőjelezte meg, amikor azt sugallta, hogy a szabálysértési törvény közjogi érvénytelenségben szenved, majd ezt a sajtóban megerősítette. A Magyar Közlöny kiadásáért felelős Igazságügyi Minisztérium értetlenül áll a sajtóban megjelent állítás előtt és azt a leghatározottabban cáfolja" - áll a közleményben.
    Mint írták, a csoport által említett törvényszöveget a Magyar Közlöny 2015/195. száma abban a formában tartalmazza, ahogy azt az Országgyűlés elfogadta és az arra jogosultak azt aláírták. E tényt az Országgyűlés honlapján közétett nyilvános irományok is alátámasztják - tették hozzá.