Andrea napja van. | 2024.04.18

Támogatja a versenyjogi szabályzás széleskörű megismertetését a GVH

2016-06-14 10:53:34

 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ugyanúgy érdekelt a tisztességes verseny feltételeit biztosító jogkövető magatartás kialakításában, mint a piaci szereplők, ezért segíti a versenyjogi szabályzás minél szélesebb körű megismertetését - hangsúlyozta Juhász Miklós, a versenyhivatal elnöke az első Magyar Versenyjogi Fórumon kedden Budapesten.

 

    A GVH és a Magyar Versenyjogi Egyesület közös szakmai konferenciáján Juhász Miklós kitért arra, hogy a versenyhivatalnak évek óta kiemelt célja a fúziós eljárások fejlesztése.
    Az elnök példaként említette, hogy az egyszerű fúziós ügyeket már 20 nap alatt, a bonyolultabbakat átlagosan 53 nap alatt lezárja a versenyhivatal, míg 2010-ben még 103, illetve 180 nap volt ez az időtartam. Hozzátette, dolgoznak azon, hogy a fúziókontroll területén a GVH-ra háruló feladatokat még hatékonyabban lássák el.
    Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Magyar Versenyjogi Egyesület elnöke kiemelte a versenyjogi kultúra hazai fejlesztésének fontosságát, illetve vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások versenyjogi megfelelésének további javítását.
    Csiszár Pál, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának igazgatója előadásában üdvözölte, hogy a magyar versenyhatóság tovább erősíti a fúziókontrollt, növeli eljárásai hatékonyságát, miközben az ezzel járó adminisztrációs terheket és bürokráciát tovább csökkenti. Közölte, hasonló intézkedéseket terveznek az Európai Unióban is.