Auguszta napja van. | 2024.03.29

Engedélyezte az ukrán parlament a vállalatok adósságátalakítását

2016-06-14 10:53:12

 

Megszavazta kedden a kijevi parlament az Ukrajnában működő vállalatok adósságainak átalakítását, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szabott feltételül a hitelprogram folytatásához.

 

    A 450 fős törvényhozás 229 szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt. Ruszlan Demcsak, a parlament pénzügyi bizottságának elnöke az előterjesztést ismertetve kiemelte, hogy a törvény csak jogi személyek adósságainak átalakítására vonatkozik, főként azért, hogy a működő ukrajnai vállalatok ne kerüljenek csődbe. Hozzátette, hogy az adósság átalakításának részleteiről a vállalatoknak és a hitelező bankoknak kell egymás között kölcsönös megállapodásra jutniuk.
    Az előterjesztés végleges formába öntésében részt vettek az ukrán pénzügyminisztérium, a jegybank, valamint az IMF, a Világbank, és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselői is.
    Az ukrán sajtóban megjelent szakértői becslések alapján Ukrajnában azok a vállalatok, amelyekre a most elfogadott törvény vonatkozik, összesen mintegy 200 milliárd hrivnya, több mint 2200 milliárd forint adósságot halmoztak fel.
    Az IMF küldöttsége legutóbb májusban tekintette át Kijevben, hogyan teljesíti Ukrajna a tavaly megkötött hitelszerződés feltételeit. Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét - 5 milliárd dollárt - 2015. március 13-án, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - augusztus 4-én kapta meg Kijev.
    David Lipton, az IMF igazgatóhelyettese egy hete úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna jó eséllyel július-augusztusban megkaphatja a következő kölcsönrészletet. A harmadik hitelrészlet összegéről még nem született döntés. A sajtóban megjelentek olyan hírek, miszerint a korábban tervezett 1,7 milliárd dollárnak csak a felét kapja Ukrajna, ezt azonban hivatalosan sem Kijevben, sem a valutaalapnál eddig nem erősítették meg.