Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szakadó esőben piknikezett tízezer vendég a brit uralkodó 90. születésnapjára rendezett utcabálon

2016-06-12 17:23:17

 

Szakadó esőben piknikezett a brit uralkodó 90. születésnapjának tiszteletére vasárnap rendezett óriási londoni utcabál több ezer vendége.

 

    A példátlan megaparti helyszíne a Buckingham-palotát, a királyi család első számú londoni rezidenciáját és az Admiralitást összekötő, vörös aszfaltjáról híres sugárút, az egy mérföld - 1,6 kilométer - hosszú The Mall volt. Az út teljes hosszában, kétoldalt piknikasztalokat állítottak fel, amelyek mellett tízezren ehettek-ihattak.
    A gigantikus utcabál vendégei közül 7500-an annak a 628 jótékonysági szervezetnek az aktivistái voltak, amelyeket II. Erzsébet királynő patronál, 1500 részvételi jegyet a rendezvény hivatalos szponzorai kaptak, ezer belépőre pedig bárki pályázhatott; ezeket nyilvános sorsolással osztották ki februárban.
    A királynő, aki 64 éve ül az Egyesült Királyság trónján, április 21-én töltötte be 90. életévét. Évszázados hagyomány azonban, hogy a mindenkori brit uralkodó "hivatalos" születésnapját júniusban ünneplik, abban a reményben, hogy akkor talán a brit időjárás is lehetővé teszi a nagyszabású szabadtéri rendezvényeket.
    Ez az elgondolás vasárnap nem vált be: a piknikasztalok vendégeit szakadó eső és őszies hideg fogadta. Ez sem rontotta el azonban az ünnepi hangulatot, és a szervezők készültek is: 12 500 műanyag esőköpenyt rendeltek az esemény részvevőinek. Az étel sem ázott el, mivel mindenki egy zárható piknikkosárban kapta az ebédet.
    A meghívottaknak ezenkívül kiosztottak 40 ezer - szintén jól becsomagolt - szendvicset és 33 ezer csésze forró teát.
    Délutánra az eső is elállt, sőt időnként a nap is kisütött, és a tízezer vendégnek személyesen Vilmos herceg, a királynő unokája, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, valamint öccse, Harry herceg és Vilmos hitvese, Katalin hercegnő köszönte meg, hogy a rossz időben is kitartottak. A két herceg és a hercegnő gyalog végigjárta a The Mall mentén sorakozó két asztalsort, szóba elegyedve a vendégekkel.
    Nem sokkal ezután a királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg is megjelent az ünneplők között. A házaspár egy nyitott, eddig még nem látott - a közösségi médiafelületeken azonnal "Queenmobile-nak" el is keresztelt - Range Roverben állva hajtatott végig a sugárúton az ünneplő tömeg hatalmas üdvrivalgása közepette.
    II. Erzsébet királynő a The Mall végén felállított emelvényen rövid beszédben mondott köszönetet az ünneplésért és a jókívánságokért
    "Azt majd meglátjuk, mit gondolok, ha még decemberben is a Happy Birthday-t énekelgetik nekem" - fejezte be mondandóját mindenki derültségére az uralkodó, aki közismerten nem szereti a személye körüli nagyobb felhajtást. 
    A vasárnapi londoni utcabál főszervezője Peter Phillips, a királynő unokája - az uralkodó leányának, Anna hercegnőnek a fia - volt, akit sok bírálat ért a meglehetősen borsos részvételi díj miatt. A piknik ugyanis minden meghívott számára egységesen 125 font plusz áfába, vagyis bruttó 150 fontba (60 ezer forintba) került.
    Phillips a kritikákra válaszul közölte, hogy "nem éppen olcsó" egy ekkora rendezvény megszervezése, és az esemény egyébként is nonprofit jellegű volt, a költségeken felül megmaradó bevételi hányadot visszaosztják a királynő által patronált jótékonysági szervezeteknek.
    A 150 fontos díjat azonban mindenkinek, így e jótékonysági szervezetek meghívott tagjainak is ki kellett fizetniük. Egy-egy tízfős asztal vendégeinek így összesen 1500 fontba került a részvétel.
    A vasárnapi londoni utcabál volt a jeles évforduló alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat záróeseménye.
    A hivatalos ünneplés májusban kezdődött, amikor négy estén át 90 perces parádékkal tisztelegtek az uralkodó előtt a legősibb angliai királyi rezidencia, a London nyugati határában fekvő windsori kastély parkjában, 1500 táncos, énekes, zenész, színész és 900 ló részvételével. 
    A 90 perces program a királynő eddigi 90 évnyi életútjának és több mint hat évtizednyi uralkodásának legfőbb epizódjait idézte fel. Ez a látványosság sem volt olcsó: a jegyekhez 55 és 195 font (22 ezer és 78 ezer forint) közötti árakon lehetett hozzájutni.
    Pénteken a londoni Szent Pál-székesegyházban hálaadó istentiszteletet tartottak az uralkodói születésnap alkalmából a teljes királyi család, a brit kormány, a politikai pártok vezetői és a Nemzetközösség képviselői részvételével, szombaton pedig a hagyományos nagyszabású, színpompás katonai parádé, a Trooping the Colour köszöntötte az angol-brit monarchia évezredes történetében már jó ideje korrekordernek számító uralkodót.