Emma napja van. | 2024.04.19

Kiss Norbert technikai hiba miatt nem versenyez vasárnap

2016-06-12 15:35:00

 

Kiss Norbert, a német Tankpool24-Mercedes címvédő magyar pilótája technikai hiba miatt nem indul a kamion Európa-bajnokság franciaországi Nogaróban zajló versenyhétvégéjének vasárnapi futamain.

 

    A 31 éves versenyző közösségi oldalán elárulta, hogy a motorvezérlő elektronika hibája miatt félbeszakították az időmérő edzést. "Azért, hogy elkerüljük a motor teljes károsodását, a csapat úgy döntött, hogy nem indulunk a versenyeken" - írta.
    Kiss Norbert a szombati időmérőn a leggyorsabb volt, az első helyről indulhatott, és rajt-cél győzelmet aratott a 12 körös futamon. A második versenyen nyolcadikként startolt, és a hatodik helyen ért célba.
    Az Európa-bajnokság július első hétvégéjén a Nürburgringen folytatódik, a nyári szünet után, augusztus 27-28-án pedig a Hungaroringre látogat a mezőny. A szervezők a tavalyi viadalhoz hasonlóan ismét fesztiválhangulatot ígérnek a mogyoródi létesítménybe, ahol betétfutamként ebben az évben a közel 600 lóerős luxus-versenyautókat felvonultató Blancpain GT Series szerepel majd.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó