Auguszta napja van. | 2024.03.29

Spanyolországból hozták be a marihuánát a kábítószer-kereskedők

2016-06-11 12:30:30

Spanyolországból hoztak be kereskedelmi mennyiségű marihuánát kábítószer-kereskedők, a rendőrök több mint tízmillió forint készpénzt és 13,5 kilogramm marihuánát foglaltak le a házkutatások során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.

    A tájékoztatás szerint egy 38 éves budapesti férfi és egy 27 éves solymári nő 2016 januárjától külföldről hozott be kereskedelmi mennyiségű marihuánát, amit budapesti lakásokban tároltak, majd Budapesten különböző helyszíneken árulták a fogyasztóknak és terjesztőknek.
    A pár egy 33 éves román állampolgárságú nőtől, valamint egy 49 éves román állampolgárságú férfitól egy budapesti hotelben 20, Spanyolországból behozott, zöld színű növényi kábítószergyanús csomagot vásárolt továbbértékesítés céljából. Őket a rendőrség aznap elfogta, a náluk lévő, előzően vásárolt, 10 kilogramm zöld színű növényi kábítószergyanús csomagot lefoglalta, valamint a két román állampolgárt is előállították.
    Az elkövetők ötödik társa, egy 53 éves budapesti nő 2016 márciusától a lakásában tárolta és árulta a kábítószert, őt egy kőbánya-kispesti bevásárlóközpontnál fogták el.
    Az elkövetők ellen a rendőrség nyomozást indított bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A bíróság négy gyanúsított előzetes letartóztatását június 10-én elrendelte, ötödik társuk házi őrizetbe került - áll a rendőrség honlapján.