Gedeon napja van. | 2024.03.28

MÁV-Start: még ebben az évben elkezdődik az IC+ kocsik sorozatgyártása

2016-06-10 11:53:53

 

Még ebben az évben megkezdődik az IC+ vasúti kocsik sorozatgyártása, amelyben a szándékok szerint a magyar beszállítók a lehető legnagyobb szerephez jutnak - közölte a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója pénteken a beszállítói tájékoztatón, Szolnokon.

 

    Csépke András elmondta: húsz nemzetközi közlekedésre alkalmas kocsi gyártását tervezik, amelynek előkészületei, közbeszerzési eljárásai már megkezdődtek. 2018-tól elindulhat a száz belföldi közlekedésre szánt IC+ vasúti személykocsi sorozatgyártása, amit a magyar kormány 30 milliárd forinttal támogat.
    Megjegyezte: a zrt. belső forrásaiból is jelentős számban tudja folytatni 2020-tól a járműgyártást, de mindent megtesznek, hogy további támogatásokat, forrásokat vonjanak be, és számítanak külső megrendelésekre is, amelyekre jó esélyek mutatkoznak.
    Hangsúlyozta: bár 20 plusz 100 kocsiról van szó, a közbeszerzési eljárásokat még plusz 200 kocsira fogják indítani.
    Elmondta: a zrt. az egyetlen olyan személyszállító Európában, amelyik saját járműgyártási képességgel rendelkezik. Úgy vélte, az IC+ kocsi lesz az első olyan ülőhelyes kocsi Európában, amely megfelel az új európai szabványrendszer összes követelményét. Emlékeztetett: a zrt. szakemberei által kifejlesztett, Szolnokon gyártott IC+ két prototípusa 2014 októberétől próbaengedéllyel szállított utasokat, majd 2015 júniusában megkapta a típusengedélyt a magyar és nemzetközi közlekedésre.
    Közölte, az unió döntése értelmében 2020-tól részlegesen megnyílik a vasúti személyszállítási piac, így bárki közlekedtethet vonatokat a másik ország területén. Egy új szolgáltató megjelenése ugyanakkor komoly bevételi problémát okozhat - jegyezte meg. Hozzátette: 2023-ra az unió a teljes vasúti piac megnyitását irányozta elő, ami azt jelenti, hogy az államok már csak európai közbeszerzés keretében szerződhetnek a belföldi közszolgáltatási feladataikra. Ennek értelmében a zrt.-nek 2023-ig van szerződése a magyar állammal, ezt követően meg kell mérkőznie "Európa nagyjaival".
    A vezérigazgató elmondta: a társaság 2020-ig látványos fejlesztéseket tervez, fő bevételi forrásuk a Budapest elővárosi és a távolsági intercity közlekedés. Az elővárosi közlekedésbe a tervek szerint emeletes vonatokat szereznek majd be 600 férőhellyel. A stratégia lényege hogy 2020-ig a teljes szolgáltatási szegmensben vadonatúj járművek közlekedjenek - fűzte hozzá.
    Stósz István, a zrt. műszaki fejlesztési vezetője elmondta: a prototípusok üzemeltetési tapasztalatai kedvezőek, megfelelnek az uniós követelményeknek. Az IC+ kocsik GPS-vezérelt rendszere mindig pontos tájékoztatást ad a vonat helyzetéről, a biztonságról belső videó-felügyeleti rendszer gondoskodik.     Támis Norbert, a zrt. beszerzési igazgatója arról beszélt, hogy 98 milliárd forint értékben írnak ki beszerzési pályázatokat. Húsz IC+ kocsihoz a forgóváz és fék beszerzésére már kiírták a pályázatot, további 77 eljárás még hátra van, ebből 69 közbeszerzés.