Auguszta napja van. | 2024.03.29

Csökkentek a fogyasztói árak Görögországban májusban

2016-06-09 14:13:54

 

A görög statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) módszertana alapján számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) májusban éves összevetésben 0,2 százalékkal csökkent az áprilisi 0,4 százalékos visszaesés után. 

 

    A legnagyobb mértékben, 4,8 százalékkal a közlekedési költségek csökkentek, a lakásfenntartás költségei 4,6 százalékkal, a tartós javak ára pedig 1,9 százalékkal mérséklődött. A leginkább, 2,7 százalékkal a vendéglátóipar szolgáltatásai (szálloda, étterem) drágultak, az egészségügyi szolgáltatások 1,6 százalékkal, a ruházati cikkek és lábbelik 1,2 százalékkal, az élelmiszerek pedig 0,8 százalékkal kerültek többe. 
    A nem harmonizált módszertan szerint a fogyasztói árak májusban 0,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos hónapjához képest, áprilishoz viszonyítva pedig 0,4 százalékkal estek vissza.
    Görögországban 2013 februárja óta csökkennek a fogyasztói árak, miután a nemzetközi hitelezők által elvárt megszorítások, a bérek és a nyugdíjak, és a kiugróan magas munkanélküliség miatt zuhant a háztartások vásárlóereje. Éves összevetésben legnagyobb mértékben, 2,9 százalékkal, 2013 novemberében csökkentek a fogyasztói árak. 
    A görög statisztikai hivatal egy másik jelentésében arról számolt be, hogy márciusban 0,1 százalékponttal, 24,1 százalékra csökkent a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma 3 millió 623 ezer volt, 2,46 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz képest. A munkanélküliek száma 5,58 százalékkal 1 millió 153 ezerre, míg a munkaerőpiacon aktívan jelen nem lévők száma 1,82 százalékkal 3 millió 281 ezerre csökkent. 
    Görögországban 2013 szeptemberében 27,9 százalékkal érte el történelmi rekordját a munkanélküliség. Tavaly márciusban 25,7 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.
    Az euróövezetben átlagosan 10,2, az Európai Unióban pedig 8,8 százalékos volt a munkanélküliség idén márciusban.