Auguszta napja van. | 2024.03.29

Együttműködést kötött az OSZK, a Szentendrei Skanzen és a Nemzeti Művelődési Intézet

2016-06-06 13:11:20

 

Konzorciumi szerződést írt alá az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum hétfőn Budapesten. A három intézmény együttműködésének célja egy olyan közösségfejlesztő program megvalósítása, amelynek része a kulturális intézményi hozzáférés elősegítése a kistelepüléseken és hátrányos helyzetben élők számára is. 

 

    A kezdeményezés példa nélküli a kulturális területen, hiszen ez az első alkalom, hogy a könyvtári, múzeumi és közművelődési ágazat közösen vesz részt egy olyan programban, amely a kulturális intézmények társadalmi szerepvállalásának erősítéséről szól - fogalmazott Cseri Miklós, a Szentendrei Skanzen főigazgatója. 
    Hozzáfűzte: a három intézmény alkotta konzorcium a Széchenyi 2020 program keretében nyújtott be támogatási kérelmet a Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás című európai uniós forrásból megvalósuló pályázatra. Kedvező elbírálás esetén három milliárd forintból valósíthatnák meg a kulturális alapellátás keretébe illeszkedő programjukat, amellyel az ország 300 településének lakóit, közösségeit szeretnék elérni.
    A Nemzeti Művelődési Intézet országos hálózatával segít közvetlenül elérni a településeket - hangsúlyozta Polyák Albert, a szervezet megbízott főigazgatója. Mint fogalmazott, a három évre tervezett projekt célja példát mutatni és teret engedni az aktív közösségi cselekvésnek.
    Tüske László, az OSZK főigazgatója az aláírás előtt arról beszélt: a legkisebb településeken is megtalálható, országszerte mintegy négyezer könyvtárnak válaszokat kell keresnie, hogy miként tud hozzájárulni a társadalom és a gazdaság fenntartható fejlődéséhez.
    "A könyvtár a helyi identitástudat erősítésével és az információs vagyon rendelkezésre bocsátásával támogatja az állampolgárok egyéni fejlődését" - fogalmazott Tüske László, aki szerint a várhatóan ősszel induló projekt tudományosan megalapozott sikeres gyakorlat felmutatásával hatékonyan segítheti elő a könyvtárak közösségépítő tevékenységét.
    A program egyik legfontosabb eleme, hogy egy olyan 72 mentorból álló, 18 megyére kiterjedő országos hálózatot hoznának létre, amely módszertani segítséget nyújthatna a települések, kulturális intézmények és civil szervezetek számára a közösségfejlesztés terén. A kezdeményezés része a mentorok képzése, valamint szakmai anyagok online közreadása is - ismertette az MTI kérdésére Arapovics Mária, a projekt egyik szakmai vezetője, aki szerint a program végső soron a vidék népességmegtartó képességét is erősítheti.
    Hozzátette: a kezdeményezés szintén hangsúlyt fektet a különböző kulturális intézmények, könyvtárak és múzeumok nyitottabbá tételére a mindezekhez társadalmi vagy más okokból nehezen hozzáférő csoportok - például fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben, kistelepüléseken, valamint városok szegénységgel sújtott részein élők - számára is.