Tivadar napja van. | 2024.04.20

Varga Mihály: erős Magyarország tudja támogatni a határon kívül élőket

2016-06-05 19:30:00

Magyar-

országnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy érdemi támogatást és segítséget tudjon nyújtani az anyaországon túl élőknek - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség országgyűlési képviselője a csillaghegyi országzászlónál a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott vasárnapi ünnepségen Óbudán.

    Szavai szerint "e tekintetben is jó úton járunk", hiszen Magyarországnak szilárd helye van a sikeres európai nemzetek sorában, "elismerik teljesítményünket, és jó úton vagyunk afelé, hogy hallgassanak is a szavunkra".
    A miniszter beszélt arról is: az elmúlt évek kiemelkedően jó gazdasági teljesítménye lehetővé tette, hogy jövőre ismét minden magyar ember tehessen egy lépést előre, és növelni lehet a család biztonságát.
    Kiemelte: mindeközben elindult az elmúlt száz év legnagyobb gazdaságfejlesztési programja a Vajdaságban és hasonló indul Kárpátalján is.
    Varga Mihály az ország története egyik legsúlyosabb tehertételének nevezte az 1920-as trianoni békediktátumot, amellyel szavai szerint "a történelmi Magyarország elveszett, de a nemzet megmaradt, mert mi, magyarok, összetartozunk", a külhonban rekedt magyarok pedig máig őrzik, őrizni akarják magyarságukat.
    "Eggyé tesz bennünket múltunk és jelenünk, eggyé formál a jövőbe vetett bizalom", "nemzetté formál magyarságunk szilárd tudata" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a nemzeti összetartozás napja az emlékezés és az erőgyűjtés ideje is, de ekkor kell számot vetni teendőinkről is.
    Mint múltunk során több ízben, újra kívülről akarják megmondani nekünk, mi a jó, mit kell tennünk, de bárhogy is mondják, az Európát elözönlő bevándorlóáradat kikényszerített befogadása nem feladatunk - jelentette ki a miniszter. Varga Mihály mérföldkőnek nevezte a kvótáról rendezendő népszavazást, amellyel véleménye szerint "felmutathatjuk nemzeti egységünket, egyértelmű üzenetet küldhetünk, és egyben mintát adhatunk a hozzánk hasonlóan gondolkodású uniós országok számára".
    Szólt arról is: a következetes szembenézésre a 96 esztendeje történtekkel a rendszerváltás után 2010-ig várni kellett, "mert csak a jelenlegi kormány vállalta ezt fel". Hozzátette: ezt azért kellett megtenni, mert "e nélkül nem építhettünk Magyarország, a magyarság számára valódi hazát". Nem engedhettük, hogy a külhoni magyarok iránti felelősségünkre továbbra is Trianon árnya boruljon, nem engedhettük, hogy bárki megkérdőjelezze, hogy a magunk módján lehessünk magyarok, a saját nézőpontunkból tekintsünk történelmi múltunkra, nemzeti hagyományainkra, és hogy az igazság tudatában képviseljük a külhoni magyarok érdekeit - mondta a miniszter.
    Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az egyéni érdekek helyett a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig ez a nemzet erősödik - jelentette ki Varga Mihály, hozzátéve, "sokan vannak, akik szívükben és szándékaikban magyarok".