Emma napja van. | 2024.04.19

Simicskó: a legfontosabb a magyar emberek biztonsága

2016-06-03 08:19:27

 

A legfontosabb cél a magyar emberek biztonságának garantálása - emelte ki a honvédelmi miniszter pénteken a Parlamentben, jelezve: az alaptörvény napirenden lévő módosítása azt célozza, hogy a Magyar Honvédség is kivehesse a részét a terrorizmus elleni küzdelemből.

 

    Simicskó István az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülése előtt nyilatkozott a sajtónak. A zárt ülésen a két testület azt az alaptörvényt módosító javaslatot tárgyalja, amelynek nyomán az alkotmány új különleges jogrenddel, a terrorveszélyhelyzettel egészülhet ki. Ennek elrendelése esetén a Magyar Honvédség erőit is igénybe lehetne venni az ország biztonságának garantálása érdekében.
    A honvédelmi miniszter elmondta: az alaptörvény módosításáról több körben tartottak többpárti egyeztetéseket, ellenzéki módosításokat is figyelembe véve egy kompromisszumos javaslat született. Simicskó István ezért bizakodó, hogy a javaslat végül megkapja a szükséges támogatást.
    A tárcavezető felidézte, hogy a közelmúltban Brüsszelt, az Európai Unió központját érte támadás. Ennek nyomán bármely uniós ország, így Magyarország is ki van téve a terrorveszélynek - mondta Simicskó István, aki megjegyezte: a magyar titkosszolgálatok hatékony munkájának is köszönhetően ez a veszély "nem túl magas", de ezzel együtt "meg kell előzni a bajt". 
    Felidézte, a Belügyminisztérium terrorellenes intézkedési csomagja elsősorban a rendőrök és a titkosszolgálatok információgyűjtési lehetőségeit segíti, a Honvédelmi Minisztérium által kezdeményezett alaptörvény-módosítási javaslat pedig azt a célt szolgálja, hogy ha baj érné az országot, a rendőri és titkosszolgálati erőket segítve a Magyar Honvédség erőit is be lehessen vetni.