Emma napja van. | 2024.04.19

Kövér László: a történelmi egymásrautaltság és a nemzeti kisebbségek együttműködésre kötelezik Zágrábot és Budapestet

2016-06-02 11:11:41

 A történelmi egymásrautaltság és a Horvátországban, valamint Magyarországon élő nemzeti kisebbségek arra kötelezik a két országot, hogy az érdekeiket minden kérdésben próbálják meg összehangolni - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Zeljko Reiner horvát házelnökkel csütörtökön Zágrábban közösen tartott sajtótájékoztatón.

    Kiemelte: ha a két ország érdekei kisebb vagy nagyobb mértékben eltérnek egymástól, akkor a konfliktusokat civilizált, partneri és baráti hangnemben kell elsimítani.
    "Számos kétoldalú megoldandó probléma áll előttünk, amely a politikai kapcsolatokon túl a gazdaságra, a kultúrára és az oktatásra is kiterjed" - mondta. A házelnök szerint a két kormánynak közös válaszokat kell találnia azokra a kihívásokra, amelyekkel az Európai Uniónak mint intézményrendszernek és kulturális közösségnek szembe kell néznie.
    Kövér László arról is beszélt, hogy Magyarország tagja a visegrádi országcsoportnak (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország, V4), amely kiválóan együttműködött az elmúlt időszakban. Elmondta, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic államfő és a horvát kormány Adria-Baltikum-Fekete-tenger kezdeményezése, amelynek a legfőbb célja, hogy az európai integráció érdekében erősítse a regionális együttműködést a Balti-tenger, az Adriai-tenger és a Fekete-tenger térségében, nagyon is közel áll a csoport elképzeléseihez. A V4-ek jó példa arra, hogy egy ilyen integráció életképessé válhasson - hangsúlyozta.
    A házelnök szerint a kétoldalú kapcsolatokban csak az együttműködést elősegítő elemekre érdemes koncentrálni, azokat érdemes számításba venni, amelyek összekötik a két országot, ugyanakkor meg kell próbálni megoldani azokat, amelyek elválasztják.
    "Az olyan méretű országok, amilyen Magyarország és Horvátország, az EU-ban csak akkor tudják a nemzeti érdekeiket sikeresen érvényesíteni, ha a hozzájuk hasonló helyzetű országokkal megpróbálnak együttműködni"- húzta alá.
    Zeljko Reiner arról tájékoztatta az újságírókat, hogy magyar kollégájával számos témát érintettek a tárgyalásokon az unión belüli együttműködéstől a gazdasági és infrastrukturális befektetésekig. Kiemelte az észak-déli európai közlekedési folyosót, az úgynevezett 5C korridort, amely a tervek szerint Budapestről indul, és Szarajevón keresztül Ploceig tart majd, valamint a Rijeka-Zágráb-Budapest vasútvonal fejlesztését.
    Reiner utalt rá, hogy a szigetvári ütközet 450. évfordulója alkalmából a horvát parlament és a magyar kormány is Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánította 2016-ot, ami szerinte még közelebb hozza egymáshoz a két országot, amelynek közös múltja és egymásrautaltsága vitathatatlan.
    Kövér László Tihomir Oreskovic kormányfővel és Miro Kovac külügyminiszterrel is tárgyal. Korábban a Magyar Intézetben találkozott a zágrábi magyar szervezetek vezetőivel is, akik tájékoztatták a házelnököt a közösség tevékenységéről.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó