Auguszta napja van. | 2024.03.29

Halmos Bélára emlékeznek szombaton a Hagyományok Házában

2016-06-02 06:38:47

Egész napos rendezvény-

sorozattal, mesterkurzusokkal, könyvbemutatóval, koncerttel és éjszakába nyúló táncházzal emlékezik a Hagyományok Háza június 4-én Halmos Béla legendás prímásra születésének 70. évfordulóján.

 

    Az intézmény közleménye szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján ünnepelné 70. születésnapját Halmos Béla (1946-2013), a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása, aki saját küldetésének tekintette a trianoni békeszerződés által szétszabdalt nemzet "összehegedűlését". Az egész napos programsorozattal a Hagyományok Háza a kiváló muzsikusra, folklórgyűjtőre, oktatóra, szervezőre és egykori munkatársára emlékezik.
    A program részeként napközben széki népzenei mesterkurzust vezet ifj. Csoóri Sándor, Fábián Éva pedig széki dalokat tanít. Délután koszorút helyeznek el Halmos Béla Forint utcai házánál, valamint a Hagyományok Házában előadásokat tartanak eddig feldolgozott hagyatékáról és gyűjtőkörútjairól. Jávorszky Béla Szilárd bemutatja Halmos Béla emlékezete című könyvét, majd Varga Zoltán és Lőrincz Bea vezetésével mezőségi táncokat tanulhatnak az érdeklődők.
    Este a Halmos Béla 1995-ben megjelent Az a szép piros hajnal című lemezének anyaga csendül fel, az erdélyi tradicionális népzenei koncerten az album egykori közreműködői - Sebestyén Márta, Juhász Zoltán, ifj. Csoóri Sándor, Fekete Antal, Kelemen László, Éri Péter és Havasréti Pál - mellett olyan nagyszerű prímások veszik át Halmos Béla szerepét, mint Ökrös Csaba, Papp István Gázsa vagy Porteleki László - olvasható a közleményben, amely szerint a program Budavári Művelődési Házban lévő Sebő klubban folytatódik, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hallgatóinak koncertjével és éjszakába nyúló táncházzal zárul a megemlékezés.